2022. május 29., vasárnap

A FA ÉS AZ ERDŐ

NÉPSZAVA / SZÉP SZÓ
Szerző: MARKÓ BÉLA
2022.05.28.


Ezelőtt bő másfél esztendővel, amikor Donald Trumpnak nem sikerült újabb mandátumot szereznie, sokan fellélegeztünk, hogy rövid kitérő után minden visszatér a rendes kerékvágásba. A Capitolium ostroma elgondolkoztatott ugyan, de lehetett ezt is úgy értelmezni, hogy az amerikai demokrácia kiállta a próbát. Sőt, azt reméltük, hogy a televíziós kamerák előtt nevetséges jelmezekben hőzöngő trumpisták látványa azoknak a többségét is kijózanította, akik változást remélve beleszédültek a néhány éve egyre erősödő fundamentalizmusba. Legszívesebben konzervatív forradalomnak nevezném ezt a világjelenséget, de én még abban a hiszemben éltem és élek, hogy a forradalom értelemszerűen csakis a modernizációt szolgálhatja. Szóval azzal nyugtattuk magunkat, valljuk be, hogy csak valami furcsa történelmi baleset következményeit kellett a világ leghatalmasabb államának egy elnöki mandátum idejére elszenvednie, és ami a Capitoliumnál a választások után lezajlott, ennek az utórezgése. Joe Bidennél talán jobb lett volna egy energikusabb demokrata elnök, neki viszont az az előnye, hogy van elegendő külpolitikai tapasztalata, és nem most szembesül először a globalizáció kihívásaival. A baleset nyomait el kell takarítani, a roncsokat le kell vinni az úttestről, a sebesülteket el kell látni, a vétkeseket meg kell büntetni, és mehetünk tovább ugyanazon az úton. Donald Trump pedig dicstelenül távozik a színről, ahogy az a bukott politikusokkal történni szokott.

Nos, gondoljunk csak bele, mi is volt ebben a másfél évben körülöttünk, és hányszor kellett rájönnünk, hogy az a társadalmi berendezkedés, amelyben mi is olyan lelkesen bíztunk 1989 után, már nem térhet vissza ugyanabban a formában. Az egymást követő politikai balesetek arra figyelmeztetnek, hogy ideje lenne felülvizsgálni, mit is tekintünk normalitásnak. Most nem a liberális demokrácia alapvető értékeiről beszélek természetesen, mert azok, legalábbis számomra, változatlanul fontosak, a véleményszabadságtól a magánélethez való jogig. Viszont nem vagyok biztos benne, hogy a mostani történelmi pillanat prioritásai tényleg azok, amiket a mostanában defenzívában levő baloldali politikusok annak tartanak. Ha sorra vesszük az elmúlt időszak fiaskóit Amerikában, Európában, többek közt Magyarországon vagy Romániában, könnyen kiderülhet, hogy a választások valójában nem arról szólnak, amiről a hagyományos demokrácia hívei beszélnek, és hogy retorikájukkal gyakran ők maguk erősítik azokat, akiket le szeretnének váltani...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.