EMBEREK VAGY ÁLLATOK? AZ OROSZ KATONÁKRÓL

HUPPA
Szerző: SZELE TAMÁS
2022.05.04.

Mikor az első bucsai felvételeket meglátta a világ – akkor még csak hátrakötött kezű, utcán fekvő civil holttestekről tudtunk –, azonnal kitört a közfelháborodás. Mikor előkerültek a tömegsírok, fény derült a kínzásokra, a nemi erőszaktételekre, más településeken is, már látszott, hogy itt valami nagy, általános bajról van szó, ami egységesen jellemző az orosz hadseregre.

Ezzel nem azt mondom, hogy minden orosz katona törvényszerűen szadista gyilkos és erőszaktevő, de azt igen, hogy hihetetlenül nagy arányban válik ilyenné harctéri körülmények között az orosz fegyveres erők állománya. Miért? Azt próbáljuk ma kideríteni.

Lehet mondani, hogy „mindig is ilyenek voltak”, és felidézni a második világháború vagy 1956 emlékeit. Igen, volt ilyen már akkor is, de annyi és olyan kegyetlen háborús bűn, mint most, talán mégsem. Valami nagy, nagyon nagy gond van ott – és nem csak a hadsereg háza táján. Maga az orosz társadalom lehet beteg. Ezt egy Trockij-idézetre alapozom – Lev Davidovics azért tudhatott egyet-mást a katonáskodásról, elvégre ő szervezte meg a Vörös Hadsereget is, márpedig ő mondta, miszerint:

„A hadsereg az adott ország társadalmának a lenyomata, és ugyanazoktól a betegségektől szenved, mint a társadalom, csak jóval magasabb lázban ég.”

A társadalom sincs jól, de vegyük például azt, hogy a harcoló alakulatok között igen kevés az orosz. Kadirov csecsen Roszgvargyijája látja el a kezdeti nagy kudarcaik után a „záróalakulatok” szerepkörét, akik mindenkit főbe lőnek, aki megpróbál visszavonulni, így inkább állnak harcban a saját bajtársaikkal, mint Ukrajnával – de többet is érintkeznek a helyi lakossággal, így hát többet is ölnek, erőszakolnak, fosztogatnak. A harcoló alakulatok nagyobb része burját, ők nemrég kaptak tábori lámákat is, lévén buddhisták (ugyan a szeme közé néznék az ilyen lámáknak), más részük dagesztáni, ahol békeidőben is éhen halna a fél ország, ha nem lenne katonaság...

ITT OLVASHATÓ