2022. május 10., kedd

KELETRŐL, NYUGATRÓL

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: KOVÁCS ZOLTÁN
2022.05.06.


Felesége és néhány politikai ripacs társaságában Orbán Viktor látogatást tett Ferenc pápánál. Mint mondotta, nagy magyar tradíciót erősít azzal, hogy választási győzelmüket követően a Szentatya meghívását fogadta el elsőként. Eddig nem erősítette a tradíciót, korábbi győztes választások után például Ausztriában járt először, később Lengyelországban, de végül is mindegy. Ráadásul a kormányfő úgy beszél a meghívásairól, mintha abból annyi lenne, hogy hirtelen azt sem tudja, mibe pakoljon, pedig hát Európa elnökei vagy kormányfői közül momentán legföljebb, ha Aleksandar Vučić látná szívesen. Szóba jöhetett még a szlovén választások előtt magyar pénzzel kitömött Janez Janša, de teli buksza ide, teli buksza oda, Szlovéniában van még közélet és van még tartás, az ottani választópolgárok Janšát azzal a kifejezett üzenettel menesztették, hogy nem akarnak országukban Orbán-féle berendezkedést. Orbán maga is elgondolkodhatna azon, hogyan fordulhat elő, hogy ma már nem szívesen látnák se Varsóban, se Prágában, se Pozsonyban. Talán, ha Moszkvában, ott meg már járt három nappal az orosz invázió előtt. Akkor hosszan ült a Kremlben, nézte Putyin vizenyős szemét, és nem látta meg benne a halálos veszedelmet...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.