2022. május 13., péntek

NYAKUNKON AZ SZJA-BEVALLÁS HATÁRIDEJE - MUTATJUK, MI A TEENDŐ, MIRE KELL FIGYELNI

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: LOVAS JUDIT
2022.05.13.


Május 20-án éjfélkor jár le az szja-bevallás határideje. Az adóhatóság idén is több millió adózónak elkészítette a bevallását. Mindenkinek érdemes átnéznie a dokumentumot, ugyanis aki nem tesz semmit, annak automatikusan bevallássá válik a tervezete. Ne feledkezzünk el az adónk 1+1 százalékának felajánlásáról akkor sem, ha a gyerekesek adó-visszatérítése után már nem maradt befizetett adónk! Az állam ugyanis kipótolja azt.


Az idei év már a hatodik, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) automatikusan készítette el több millió ember személyi jövedelemadó bevallásának tervezetét. Az adóhatóság szerint a hét közepéig már csaknem kétmilliószor léptek be az ügyfelek, és nézték meg a tervezetet a NAV eSZJA-portálján. Ez 333 ezerrel több, mint az elmúlt évben. A bevallási tervezetet módosítás nélkül elfogadók száma is 10 százalékkal nőtt a korábbi évhez képest; 812 ezren mindenféle változtatás nélkül, 385 ezren pedig némi módosítással hagyták jóvá a dokumentumot. Több mint 280 ezer adózó pedig a napokban kapta kézhez a tervezetet postán.

Az ügyfélkapuval (KAÜ-azonosító) rendelkezők számítógépen, de akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthetik az eSZJA felületen, és ha szükséges, szerkeszthetik is a tervezetet. Az szja-bevallás határideje május 20-án éjfélkor jár le. Ezután automatikusan bevallássá válik a tervezet akkor is, ha valaki nem csinál vele semmit sem. Érdemes ellenőrizni, és sokaknak van is tennivalója vele...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.