2022. május 24., kedd

TÖRVÉNYEK TÖRVÉNYE

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.05.24.


Nagy Károlyt III. Leó pápa 800 karácsonyán császárrá koronázta, ezzel óhajtva a pápaság intézményét megerősíteni Konstantinápoly ellen. Ebből az a következtetés fakad, amit Thomas Mann ad József gondolatai közé a róla és testvéreiről írott regényében, hogy állam és egyház leginkább ugyanannak a dolognak a két megjelenési formája, de erről majd máskor elmélkedünk. Mert most ez a história Vejkey Imre KDNP-s képviselő kapcsán jutott az eszünkbe, és nem azért, mert Amenhotep istenfogalmáról volna vitánk vele, hanem az emberi társadalmak törzsi berendezkedéséről, ami a magyarság esetében 800-ban még erősen fennállott, ha egyáltalán. Valahol az Urálon túl.

Ha nem lenne világos fönnakadásunk, mintegy meghorkanásunk oka és indoka, idéznünk kell Vejkey képviselőt, akinek mondandójáról egy kommentelő frappánsan jegyezte meg, hogy azt hittem, ma már nem olvasok Farga Tominál hülyébb embertől egetverő baromságokat, de ezt nem láttam jönni. És mégis jött, de, hogy mit is mondott a túlművelt képviselő, tudjuk meg magától tőle. Mielőtt azonban megismerkednénk az egetverő baromsággal, említsük meg, hogy természetesen brüsszelezett, mert brüsszelezni jó, amikor azok ott távol egyfolytában rimánkodnak, hogy magyar, ne lopj, mert nem adunk pénzt. Ez volt Vajkay képviselő origója, és az alábbiakra jutott.

„Nagyon érdekes, hogy ma Brüsszelből éppen azok támadnak bennünket a jogállamisággal, akik akkor, 1222-ben talán még törzsszövetségi szinten sem voltak, mi pedig már, ugye, egy alkotmánnyal bírtunk”. Ugyehogy nem véletlenül jutott eszünkbe Nagy Károly és az aktuális pápa, a császárság és a törzsek, ami időpontok és társadalmi berendezkedések úgy kavarognak Vejkey képviselő fejében, mint valami fura massza, csak az a baj, hogy kilotyog. Ismerjük a NER sajátos történelemszemléletét, bár innen nézvést tán már az is nagy eredmény, ha a honatya nem keverte bele az adott korba Dózsa László 1942-őt, bár ő mindenhová beleillik, ha jól meggondoljuk a manus illékony igazságtartalmát.

És most, hogy megvan a kiinduló tételünk, ne legyünk restek bővebben is megismerni a magvas gondolatokat, amelyekkel Vejkey képviselő arra akart utalni a maga módján, hogy Brüsszel nekünk jogállamról ne ugasson, a magyarok már akkor is loptak, amikor ők még dinoszauruszokra vadásztak, és nem ismerték a tüzet sem. Ezt nevezik nacionalista gőgnek, amivel a képviselő bőven ki van tömve, de másképp a NER-ben nem vinné semmire. Miként akkor sem, ha nem a butaság bátorságával nyilatkozgatna, és ne lenne rá rohadt büszke, pedig az. Hogy mennyire, az a továbbiakból tűnik ki, mert mindez persze nem volt elég, kaptunk még gondolatokat, hogy Vejkey et. elsüllyedjen a bávatagság mocsarába...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.