2022. június 25., szombat

MAGYAR NARANCS AJÁNLÓ (TARTALOMJEGYZÉK)

MAGYAR NARANCS
Szerző: Magyar Narancs
2022.06.22.


A SZERK.


A SZERK.
Ez is sok

Gyors egymásutánban két olyan kormánypárti ötlet került nyilvánosságra az elmúlt napokban (s lett belőlük ugyancsak rapid tempóban törvényjavaslat), amelyek az amúgy is rossz állapotban lévő ellenzék helyzetét tovább rontanák, mégpedig jelentős mértékben. Az egyik értelmében valamennyi képviselőcsoport hozzájárulna a „rezsivédelmi alaphoz”, és ezért ebben a ciklusban az ellenzék pártjai 3 milliárd forinttal, míg a Fidesz és a KDNP 2 milliárddal kevesebbel gazdálkodhatna.

A SZERK.
Nagyvizit, kék blúz, sárga blézer

Emmanuel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár és Mario Draghi olasz kormányfő a múlt csütörtökön Kijivbe vonatoztak, ahol elbeszélgettek Zelenszkij ukrán elnökkel, s ezt követően erőteljesen kiálltak amellett, hogy Ukrajna mihamarabb tagjelölti státust kapjon az Európai Unióban.

PUBLICISZTIKA

CSERESNYÉSI LÁSZLÓ
Érzékenyített utazás a folyón
A Huckleberry Finn és a politikai korrektség

Ha észben tartjuk, hogy az emberek őrültek, akkor a világ rejtélyei eltűnnek és az élet így már magyarázatot is nyert.

(Mark Twain)

EGOTRIP

EGOTRIP
Szécsi Noémi: Nem és nem
Meg birka sincs

Némi dulakodás és szóváltás után a nők bejutottak ugyan a vizsga helyszínéül szolgáló épületbe, de a vizsga félbeszakadt, amikor a tiltakozó diákok a teremben szabadon engedték a kollégium bárányát, Mallie-t.

EGOTRIP
Vajda Gergely: Zene hetilapra
Micsoda stílus ez, kérem?

Heinrich Heine, Friedrich Hegel, Niccolò Paganini és IV. Frigyes Vilmos porosz király koncertre mennek. Ez nem egy vicc. Mind a négyen ott voltak a szerencsések között (több százan nem jutottak be), akik 1829. március 11-én meghallgathatták a csodagyerekből eddigre csodaifjúvá vált Felix Mendelssohn-Bartholdy szervezte, zongorázta és vezényelte Máté-passió előadást.

BELPOL

INTERJÚ
„Közepes fejlettségi csapdában”
Lengyel Imre, az SZTE Gazdaságtudományi Karának egyetemi tanára a magyar felzárkózás esélyeiről

Mi ez a csapda, amelybe sok más országgal együtt Magyarország is beleragadt? Hogyan állunk Ausztriához és az EU átlagához képest? Van-e valódi területfejlesztés? Miért probléma, hogy hazánk egyközpontú ország?

A 2023-AS KÖLTSÉGVETÉS TERVEZETE
Marad, mi volt

A jövő évre vonatkozó költségvetést leginkább a nagyfokú bizonytalanság, másrészt a bevételi oldalon a bizonyosan elkövetkező „padlássöprés” jellemzi. Mint Godot-ra, úgy vár a kormány az uniós pénzekre.

SZÉLHÁMOS ALAPÍTVÁNY TESZI TÖNKRE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ DIÁKOK ISKOLÁJÁT
Lyukasórák

Esetenként többmilliós bértartozást halmozott fel a Képzett Polgárságért Alapítvány a munkavállalóival szemben, akik hátrányos helyzetű középiskolásokat tanítottak. A fenntartó már több iskolát is alapított, és előbb-utóbb mindenhol ez lett a vége.

BELHARCOK A JOBBIKBAN
Léket kapott

Hetek óta belső konfliktusoktól hangos a Jobbik, a nemrég nagy többséggel újraválasztott Jakab Péter távozott is az elnöki posztról. A párt július elején tartja újabb tisztújító kongresszusát, az elnöki székre eddig hárman jelentkeztek be.

KÜLPOL

MAGYARORSZÁG BLOKKOLJA A GLOBÁLIS MINIMUMADÓ BEVEZETÉSÉT
Hol marad a borravaló?

A magyar kormány vétója miatt egyelőre nem lett uniós jogszabály a globális minimumadóról szóló nemzetközi megállapodásból. Mi az a minimumadó, és mi magyarázhatja a kormány ellenállását?

FRANCIA TÖRVÉNYHOZÁSI VÁLASZTÁSOK
Jupiter alkonya

Múlt vasárnap újraválasztották a francia nemzetgyűlés 577 képviselőjét. Az áprilisban második terminusát elnyerő Emmanuel Macron köztársasági elnök pártszövetsége csúnyán elvesztette abszolút többségét, megerősödött a szélsőjobb és a szélsőbal. Macronnak az elkövetkező öt évben végeérhetetlen politikai csatákat kell majd vívnia, és akár a törvényhozás feloszlatására is kényszerülhet.

KRITIKA

KÖNYV
Légvárostrom
Ablonczy Balázs: Száz év múlva lejár? Újabb Trianon-legendák

A történész Teleki Pál kutatójaként a két világháború közti miniszterelnökről írt monográfiájával érkezett Ablonczy a magyar történettudományba, majd vált egyre ismertebbé a szélesebb közvélemény előtt is. Az utóbbi másfél évtizedben viszont a neve összeforrt a trianoni békeszerződéshez kapcsolódó legendák összegyűjtésével, és ezek szakszerű cáfolatával.

KÖNYV
Thoreau a hajléktalanszállón
Győrffy Ákos: A távolodásban

Győrffy Ákost kezdettől két dolog foglalkoztatja: a természet és saját maga. Mivel mindkettőt idegennek találja, újra és újra nekiveselkedik, hogy közelebb férkőzzön hozzájuk. A természet Győrffy szövegeiben nem szép. Nem a felüdülés, de még csak nem is a kivonulás terepe, hanem az ember számára érthetetlen, kifürkészhetetlen közeg, amely ugyanakkor egy erősebb, mélyebb, tisztább létezést valósít meg.

KÖNYV
Naplemente nélkül
Vay Blanka: Saját ketrec

Olykor maga az LMBTQ-közösség is hajlamos eltúlozni vagy éppen idealizálni az előbújás jelentőségét. Akadnak persze erőfeszítések e narratívák árnyalására, de ezek meg sem közelítik a könnyfakasztó coming out történetek vonzerejét.

KIÁLLÍTÁS
A sötétség aljáról
Bálványos Levente: 2022 Fragile

A Jovánovics-tanítványként, szobrász szakon végzett Bálványos egyéni kézjegye a különfélébb munkáin is rajta van. Egy törött szék volt az origó: e darabjaira hullott hétköznapi tárggyal lépett ki a körplasztika (azaz a klasszikus szobrászat) köréből, hogy egy új formarend (sík relief) lehetőségeit vizsgálja meg.

FILM
Test a testtel
Hanna Bergholm: A keltetés

A női test ijesztő. Ijesztő a külvilágnak és gyakran ijesztő a tulajdonosának is; legalábbis ezt tanította nekünk az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb horrorfilmes hulláma (Ördög bújt beléd, Nyers, Sóhajok, Fekete hattyú, A boszorkány). Egyre gyakrabban női rendezők és forgatókönyvírók taglalják, hogyan változik, válik idegenné, taszítóvá, gyönyörűvé, erőssé; egyszerre börtönné és a szabadság forrásává a test.

FILM
A démoni szerződés
Baz Luhrmann: Elvis

Nem kell nagy jóstehetség a két számjegyű Oscar-jelölés és a néhány tuti győzelem prognosztizálásához. Hollywood mindig is bőkezűen jutalmazta ikonikus színészek, előadók stb. küzdelmes életének minél pazarabb kiállítású, lehetőleg zenés megjelenítését – még ha az ábrázolt sors nem is fedte teljesen a valóságost.

SZÍNHÁZ
A sír, a sír
A Nemzet Özvegye

A darab inspirációját – mint arról a rendező, Kelemen Kristóf több alkalommal nyilatkozott – Vásárhelyi Mária Valahogy megvagyunk – Snagovi emlékkönyv című műve adta (Kritikánk: Ördög a részletekben, Magyar Narancs, 2020. július 11.), amely Nagy Imre és társai plusz a családtagjaik romániai fogva tartásának történetéről szól dokumentumok és személyes visszaemlékezések alapján.

SZÍNHÁZ

PÉTERFY BORI SZÍNÉSZ, ÉNEKES
„Felébrednek az emberek”

A könyvhétre jelent meg Borikönyv – Jelenetek Péterfy Bori életéből címmel egy színes, albumszerű könyv az életé­ről, amelyet a fiatal író, Tóth Júlia Éva alakított regényes, rendhagyó életrajzzá. Életszakaszokról, elengedésről és a hiányról beszélgettünk vele.

KÖNYV

INTERJÚ
„Ki mennyi engedményt tesz”
Gerőcs Péter író

Legújabb könyve, a Werkfilm több szinten egymásba illesztett történetek kirakós játéka, amelyben összemosódik valóság és manipuláció. Valóságérzékelésről, a médiumok összeilleszthetőségéről és a művészetért hozható áldozatokról beszélgettünk.

FILM

INTERJÚ
„Előtte évekig semmi”
Hanna Bergholm filmrendező

A Google-on keresett rá a híres trükkmesterekre, s meg is találta a Star Wars bábjait és A sötét lovag effektjeit megalkotó szakembereket, akik első filmje, A keltetés szörnyét is megalkották. Bergholm rövidfilmek és tévésorozatok után készített mozifilmet, amelyet az idei Sundance Filmfesztivál után a hazai mozikban is bemutatnak. A szülői nyomásról, a gyerekkor traumáiról és a finn horrorokról is beszélgettünk vele.

TÉVÉSMACI
Mókusherék

Amikor Sztupa és Troché elindultak rendet rakni a munkásosztályban, rögtön veszekedéssel kezdődött a művelet.

ZENE


INTERJÚ
„Minden pillanat számít…”
Oleh Psziuk rapper

A 2019 óta működő ukrán formációt, a Kalush Orchestrát az idei Eurovíziós Dalfesztivál óta ismeri a világ: Stefania című dalukban a rap keveredik az ukrán népzenével. A csapat alapító-frontembere a hiphopról és a háborúról, a Szőnyegemberről és győztes daluk új értelmezéseiről is mesélt. Elmondta azt is, hogy mi lett az eurovíziós trófeájukkal.

MI A KOTTA?
Zeneszerző-világtornák

Klasszikus zenei programajánló a 2022/25. hétre

RÉS A PRÉSEN
„Nyáron érdemes”

Csepella Olivér zenész, grafikus

VISSZHANG

VISSZHANG: LEMEZ
The Smile: Light for Attracting Attention

Bár a kritikailag érinthetetlennek tűnő Radiohead a kiapadhatatlan innováció példaképe volt sokáig, az utóbbi évtized mégsem tűnt nagyon könnyűnek Thom Yorke-ék zenekara számára.

VISSZHANG: LEMEZ
Moderat: More D4Ta

A német elektronikus tánczene alkalmi szupergroupja (Sascha Ring, avagy Apparat, illetve Gernot Bronsert és Sebastian Szary) a járvány alatti kényszerű bezártságra is reflektál új albumán.

VISSZHANG: TÉVÉSOROZAT
Az utolsó lépcsőfok

Hány bőrt lehet még lehúzni egy ártatlan nő haláláról?

VISSZHANG: FILM
Az árva

Álom, menekülés, megélhetés – ezeket jelenti az indiai filmeket sugárzó mozi a 15 éves Qodrat számára, aki felsrófolt áron, illegálisan árulja a jegye­ket az utcán.

VISSZHANG: KÖNYV
Csapdában a múzeumban (Geronimo Stilton)

A gyerekeket megcélzó populáris kultúrá­ban csak úgy hemzsegnek az egerek.

VISSZHANG: LEMEZ
Michael Haydn: Flute & Violin Concertos

A zenetörténeti emlékezet látszólagos igazságtalansága, hogy egy-egy muzsikusfamíliából legfeljebb egy nevet jegyez meg.

VISSZHANG: SZÍNHÁZ
Szentivánéji álom

Horváth Csaba verziójában Kalászi Zoltán és Kiss-Benedek Kristóf díszlete kifejezetten punk.

INTERAKTÍV

Egy hét kultúra 2022/25.

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt

Egy hét tudomány 2022/25.

Rövid hírek: becsapódás, macska, jel...

Szüret 2022/25.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

TUDOMÁNY


A NÉMET FELHATALMAZÁSI TÖRVÉNY ÉS TANULSÁGAI
Engedtek a 48-ból


Az 1933. március 24-én életbe lépett német felhatalmazási törvény lehetőséget teremtett Adolf Hitler kancellárnak és kormányának arra, hogy felszámolja a weimari demokrácia maradékát is.

MAKÓI ZSIDÓK CSODARABBI-ZARÁNDOKLATA
Haza a temetőben

Egyik vértanújukat 1779-ben végezték ki, a másikat 1944-ben verték félholtra a rendőrkapitányságon. A makói zsidók világszerte élő leszármazottai az ő tiszteletükre, és nagyszüleik, dédszüleik sírjához látogatnak a városba. A zarándoklat ennek ellenére nem a halottakról szól, hanem az élőkről.

GASZTRO

CHILI&VANÍLIA
A hideg levesek királynője

Jéghideg, pink céklaleves füstölt pisztránggal

KERTÉSZ LESEK
Patkó Csárda – Nadap

Csárda a Velencei-tóná
l.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.