2022. június 17., péntek

MÁS SZEMÉBEN A SZÁLKÁT IS…

HÍRKLIKK
Szerző: RÉDEI OTTÓ
2022.06.17.


A kormánykritikus szervezetek, illetve sajtó fenyítése, kordában tartása állhat annak a javaslatnak a hátterében, amelyet a Fidesz frakcióvezetője terjesztett elő – véli a Transparency International Magyarország jogi igazgatója. Kocsis Máté a titkosszolgálatokkal ellenőriztetné azokat a civil szervezeteket és médiumokat, amelyek külföldről is kapnak anyagi támogatást. Szerinte erre az ország szuverenitásának védelme miatt lenne szükség. Ligeti Miklóssal beszélgettünk az ötletről.Támogasd a munkánkat, hogy egyre több oknyomozó, tényfeltáró cikkel tartsunk ellent a kormányzati propagandának.


Mit szól Kocsis Máté javaslatához?

– Ez egy konzerv indítvány, amit időről-időre elővesz a kormánypárt. Először 2014-ben próbálkoztak vele. Akkor a Norvég Alapnak mentek neki, aminek aztán az lett az eredménye, hogy onnan azóta sem érkezik támogatás Magyarországra. Aztán 2018-ban, a Stop Soros törvény kapcsán került megint elő a külföldről is forrásokhoz jutó civil szervezetek fokozottabb ellenőrzése. Akkor, a titkosszolgálatokat is felügyelő Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta, hogy a titkosszolgálatok bárkit törvényesen megfigyelhetnek. Az egykori főtitoknok ezzel igazat mondott, a helyzet ugyanis az, hogy ha egy külföldről támogatott szervezet veszélyt jelenthet az országra, a titkosszolgálatoknak nemcsak lehetőségük, hanem egyenesen kötelességük is az ellenőrzés...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.