2022. július 11., hétfő

AZ MSZP PUCH LÁSZLÓ UTÁN: HOGYAN ÉPÍTETTÉK A SZOCIALISTÁK A HÁTORSZÁGUKAT AZ ELMÚLT NÉGY ÉVBEN?

TELEX
Szerző: WEILER VILMOS
2022.07.11.


Miközben a kormányoldal éppen az országgyűlési képviselőcsoportok állami forrásainak csökkentésén dolgozik, alig tudunk valamit arról, mire fordították a pártok ezeket a pénzeket eddig. Cikksorozatban vizsgáljuk meg az előző ciklus parlamenti frakcióinak négy év alatt kötött szerződéseit. Elsőként az MSZP-t, amely az idei választáson ugyanannyi képviselőt juttatott a parlamentbe, mint a mérések szerint jóval népszerűbb Jobbik és Momentum, sikerének titka pedig többek között a mélyen beágyazott hátországban rejlik. Az egykori pártpénztárnok, Puch László 2019-ben kiszállt ugyan a párt mögül, de korábbi cége, a Sapienza Kft. így is több százmillió forintot kapott a frakciótól az előző ciklusban. A képviselőcsoporttal szerződő felek között feltűnik több volt politikus, és a párt egykori ügyvédei is, de a legtöbb pénz továbbra is a párt székházába bejelentett cégekhez kerül.


A rendszerváltás utáni első szabad választáson a várakozásokkal szemben Antall József alakíthatott jobboldali kormányt. Az MDF–FKgP–KDNP-koalíció azonban nem tudott eleget tenni az iránta támasztott követelményeknek: a gazdaság átalakítása sikertelen volt, több mint egymillió ember lett munkanélküli, az általános elégedetlenség óriásira duzzadt. Ebben a helyzetben nyerte meg Horn Gyula szocialista pártja utcahosszal az 1994-es választásokat. Az akkori MSZP nemcsak győzött, de abszolút többséget is szerzett a parlamentben. 209 képviselővel a rendszerváltás utáni Magyarország történetének második legnagyobb frakcióját alakították, amit mi sem jellemez jobban annál, mint hogy 24 László és 20 nő is befért a képviselőcsoportba.

Az MSZP későbbi mélyrepülését nem kell bemutatni; 2006-ban még 190 képviselővel kezdték a ciklust, 2010-ben már csak 59-cel, 2014-ben 29-cel, hogy aztán 2018-ra 15 fősre menjen össze a frakció – persze eközben az Országgyűlés létszáma is csökkent. Ez a 15 ember azonban a háta mögött tudhatta a folyamatosan csökkenő méretű, de még mindig jelentős szocialista hátországot, élén az akkor még médiatulajdonos, korábbi pártpénztárnokkal, Puch Lászlóval...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.