2022. július 3., vasárnap

FARKASFALKA MISKOLCON

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.07.03.


Miskolcon, az Avas városrészen többen tengeralattjárót véltek hallani a napokban. Furcsa ez, hiszen tengernek se híre, se hamva a közelben, a hang azonban jól hallhatóan ott volt, és nem tudtak mit kezdeni vele. Már minden sarkon nézték, a kanálisból nem bukkan-e fel egy periszkóp, amely forogva figyeli szorgos népünket. Mit lehessen tudni a technika mai fejlettsége mellett, és ilyen háborús időkben. Igaz, előtte nem sokkal a gólya kelepelésére hitték, hogy géppisztollyal lőnek, pár utcában furcsa, kendős idegeneket láttak, de csak Máli néni és a szomszédja mentek misére. Még szerencse, hogy valaki felismerte őket időben, mert már szervezték ellenük a baseballütős csapatokat.

Ebből is látszik, hogy a lakosság állapotban van, mindenhol a veszedelmet szimatolják, nem csoda, ha az ismeretlen, de mégis valahonnan derengő különös hangról a filmek után a tengeralattjáró jutott az eszükbe, sose lehessen tudni. Azt sem, ki védi meg őket, mert a mostani hadügyminisztert nem ismerték, csak a Hendére emlékeztek, és róla is az a kép maradt meg bennünk, amikor a gukkerján rajta volt a kupak, és úgy figyelte a hadi eseményeket. Kiben bízhat az ember ilyenkor, Istenben sem lehet mindig, mert nem voltak túl jó viszonyban vele, elsunnyogták a vasárnapi miséket, és gyógyulni is kalmopyrinnel, nem pediglen miatyánkkal szoktak. Ha innen nézzük, nem volt reménytelen az ügy.

Hanem ez a hang, és ez a tengeralattjáró. Merthogy békaember meg ürgebőr, az még rendben lett volna, ismertek ilyet emlékeikből, de víz alatti jószág a flaszter alatt, titkos csobogókban, föld alatti ereken, hogy idáig eljutottak, annak oka volt, és egészen konkrét. Szilassy bácsi a templomi kórusból, a hímzőszakkör oszlopos tagja. Több mint százéves volt az öreg, tolószékben szokta közlekedtetni az unokája, és mókás is volt az álló kórusban ücsörögve, de ebből ő nem engedett, többen azt hitték, ez az akarat tartja életben, holott egészen más. Úgy tíz évvel ezelőtt, amikor nekiláttak az ellenkezőjére fordulni a dolgok az országban, kezdte pedzegetni az ő tengeralattjárós múltját, mint aki annak idején egy U-boaton szolgált volna...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.