2022. július 9., szombat

MAGYAR NARANCS AJÁNLÓ (TARTALOMJEGYZÉK)

MAGYAR NARANCS
Szerző: NARANCS.HU
2022.07.06.


A SZERK.


A SZERK.
A magányos elkövető

„A gyerekek nagyon hamar és nagyon túlzóan képesek nyilatkozni” – mondta Böjte Csaba a Magyar Hangnak, majd azt is hozzátette, hogy „ha magának van kamaszkorú gyereke, akkor tudja, hogy az egy eléggé komplikált dolog”. Az, komplikált.

A SZERK.
Múzeumok sötét éjszakája

Mindig gyanús, ha valaki önmagát „kultúrembernek” mondja, és ennél is gyanúsabb, ha e fennhéjázás politikai szintre emelkedik a „kultúrnemzet” kifejezés hangoztatásával.

PUBLICISZTIKA

LÁSZLÓ CSABA
Így mulat a magyar
Dráguló államadósság, magas infláció, gyenge forint – mi vár a magyar gazdaságra?

A világjárvány következményeinek mérséklésére létrehozott EU-s mentőcsomagból kimaradni butaság, egyenesen lúzerség – ezt én is jó párszor elmondtam már a Narancs hasábjain.

MÁRTONFFY MARCELL
Ferenc és Kirill
Az értékközösség buktatóiról

Pápasága történetének alighanem legsúlyosabb időszakában, az ukrajnai orosz agresszió kezdete óta Ferenc pápa több olyan kijelentést tett, amely tisztelőiben aggodalmat és bizonytalanságot keltett, sokukat pedig meghökkentette vagy felháborította. Ráadásul elszólásai mellett a – mindig kétértékű – diplomáciai óvatosság megnyilvánulásai is felvetik a kérdést: képes-e vajon teljesíteni legfőbb ígéretét.

EGOTRIP

EGOTRIP
Mélyi József: Pálya a magasban
Ha megvolna, ugye

Déjà vu-nk lehetett: hirtelen megint úszó-világbajnokságot rendeztek Budapesten. Most nem volt óriási csinnadratta, mint 2017-ben, nem épült új uszoda, fából készült állatszobrok sem kerültek ki a köztérre – Szőke Gábor Miklós már rég aranyvonatban utazik –, és a rakparton sem akadályozza majd évekig a forgalmat a toronyugrás hűlt helye.

EGOTRIP
Várhegyi Éva: Ekotrip
Megkésett szigor

Látványos kamatemelésbe váltott a Magyar Nemzeti Bank, midőn ráeszmélt, hogy az eddigi sétagalopp nem elég a felpörgő infláció megfékezéséhez. Az árstopok dacára is 10 százalékot meghaladó drágulás és a 400 forint fölé felkúszott euró láttán a monetáris döntéshozók elérkezettnek látták az időt, hogy a gazdaság élénkítése helyett visszatérjenek klasszikus feladatukhoz, az árstabilitás biztosításához.

BELPOL

INTERJÚ
„Megnyomnám a vészcsengőt”
Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője

Egyre valószínűbb, hogy Magyarország elesik az uniós forrásoktól, és ha így lesz, Orbánnak nem marad más választása, mint kilépni az EU-ból – véli Ujhelyi István. A szocialista politikust arról is kérdeztük, miért adta fel pártelnöki ambícióit.

A MATHIAS CORVINUS COLLEGIUM EGYRE BŐVÜLŐ BIRODALMA
A sok jóból jó sokat

Miután az állam gálánsan megtámogatta, a Mathias Corvinus Collegium immár saját forrásaiból terjeszkedni kezdett. Cél a 10 ezer diák, és bár ettől még messze van az intézmény, pénzt nem kímélve építi ki vidéki hálózatát.

ÁPOLÓK, SZAKDOLGOZÓK HIÁNYA DÖNTI BE AZ EGÉSZSÉGÜGYET
„Rohadt rossz irányba mennek a dolgok”

Június 1-től újra felmondhatnak az egészségügyi dolgozók. Bár az adatok alapján ezt eddig nem sokan tették meg, ez nem jelenti azt, hogy ne lenne katasztrofális a helyzet. Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a rendszerből, hamarosan tömegek mennek nyugdíjba, utánpótlás nincs.

KÉPZŐMŰVÉSZET

INTERJÚ
Páholy a Skanzenben
Arapovics Mária művelődéskutató a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum új kiállításáról

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum, vagyis a szentendrei Skanzen legújabb látványossága az Erdély épületegyüttes, amelynek keretében hat városi ház is felépült. Az egyikben szabadkőműves-páholyokat bemutató kamarakiállítást, sőt szabadkőműves-templomot is berendeztek. A kiállítás kurátorával beszélgettünk.

KÖNYV

INTERJÚ
„Hirtelen itt volt az utcán”
Szőcs Petra költő, filmrendező

Az idén jelent meg az új verseskötete, A gonosz falu legszebb lakói. Néhány éve a Velencei Filmfesztiválon mutatták be Déva című filmjét. Írásról, rendezésről, járványokról és gyászról is beszélgettünk.

KISLÁTÓSZÖG
„A diktátor hozzád közel áll”
A hatalom intim pillantásai mai magyar versekben

„Behajolt hozzám egy arc az ablakon, / és akkora volt, mint az ablak.”

Szijj Ferenc: A nagy salakmező (1997)

KRITIKA

KÖNYV
A halál egyszerű gépezete
Yishai Sarid: Az emlékezés szörnye

Vajon látja-e időnként pszichiáter azokat az embereket, akik az egykori német haláltáborokban a látogatókat kalauzolják? Lelkileg nagyon megterhelő lehet feldolgozni a turisták reakcióit. Az izraeli Yishai Sarid (Jisaj Szarid) regényének történész-idegenvezető elbeszélőjét legalábbis bántja, hogy amíg beszél, a diákok a telefonjukat babrálják.

KÖNYV
A szemétdomb csillaga
Vágvölgyi B. András: Greed

A mű nagyjából azt igyekszik felvázolni, hogy milyen környezeti hatások, s milyen emberek kellettek ahhoz, hogy kialakuljon a napjaink politikai és társadalmi tehetetlensége: egyfajta posztmodern bestiárium. (A címet a szerző Erich von Stroheim 1924-es, Gyilkos arany című filmjétől kölcsönözte – ezért már nyilván nem reklamál senki.)

KIÁLLÍTÁS
„Ez azért túlzás”
Alter ego – Lakner László retrospektív tárlata

Húsz éven belül másodszor rendeznek Lakner László életmű-kiállítást Magyarországon, az előzőt 2004-ben láthattuk a Ludwig Múzeumban Metamorfózis címmel. Kétségtelen, a 20. század második fele, a 21. század eleje magyar (és nyugati) képzőművészetének meghatározó alkotóját kétszer is érdemes felfedezni.

KONCERT
Padló a hajón
Crime + the City Solution

A júniusban indult turné eddigi koncertjeiből az szűrődött le, hogy lényegében a Crime + the City Solution valamennyi korszakát fel­öleli, de főleg a berlini éveire fókuszál a zenekar.

TÉVÉSOROZAT
Az elfolyó metropolisz
Tokyo Vice

Jake Adelstein 19 évesen hagyta ott Missourit, hogy valóra váltsa Japánnal kapcsolatos álmait. 1993-ban diplomázott a tokiói Sophia Universityn, majd állást kapott a Yomiuri Shimbunnál, amely nem csak az ország vezető újságja, de a példányszám alapján az egész világ legnagyobb lapja – ő volt ott az első nyugati riporter.

TORRENTMOZI
Felszabadulásunk ünnepe
Sophie Hyde: Good Luck to You, Leo Grande

Rétegfilmnek nevezhető-e egy olyan alkotás, amely a társadalom túlnyomó többségét célozza meg? Vagy ez a hozzáállás inkább egy alapjaiban kirekesztő attitűdöt indikál, ahol a privilégiumokkal rendelkezők komfortja előbbre való, mint az akár nagyobb létszámban élők jólléte? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vet fel két szexjelenet között Sophie Hyde „idősfilmje”.

SZÍNHÁZ

INTERJÚ
„Minden tervünk rövid távú volt”
Benkó Bence és Fábián Péter rendezők, a k2 Színház alapítói

Bár megszűnik a k2 Színház, úgy tűnik, a társulat nem széled szét. A független színház történetéről, a financiális kilátástalanságról és közlésvágyról beszélgettünk, mielőtt az Ördögkatlan Fesztiválon véget ér majd a történetük.

ZENE

KI VOLT BRIAN JONES?
Az eldobott kő

Az idén kétszer is fellépett a Rolling Stones a Hyde Parkban, már-már napra pontosan ugyanakkor, mint 53 évvel évvel ezelőtt. Ám a helyszínen és a július eleji időponton túl más összefüggést nehezen találnánk.

RÉS A PRÉSEN
„Palettával előjönni”

Mészáros Zoltán, a VeszprémFest igazgatója

MI A KOTTA?
Vándorkomédiás

Klasszikus zenei programajánló a 2022/27. hétre

FILM

INTERJÚ
„Egyszerűen nem gyilkos”
John Hoffman forgatókönyvíró, producer

A Steve Martin, Selena Gomez és Martin Short főszereplésével készült Gyilkos a házban című amerikai bűnügyi vígjátéksorozat showrunnerével Los Angelesben beszélgettünk az alkotás folyamatáról, inspirációkról, személyes élményekről.

TÉVÉSMACI
Mókus, mókus

Amikor Sztupa és Troché átvették a keleti blokk kisállat-kereskedelmét, nem indultak be rögtön a dolgok.

VISSZHANG

VISSZHANG: FILM
Fekete telefon

Scott Derrickson semmit sem bíz a véletlenre a Fekete telefonban.

VISSZHANG: FILM
A pók feje

A nem is olyan távoli jövőben járunk, amikor az elítéltek lecsökkenthetik börtönbüntetésüket, ha különféle gyógyszerkísérletekhez csatlakoznak.

VISSZHANG: FILM
A béke fái

A népirtásokban bővelkedő 20. század végére azt hitte az emberiségnek a szörnyű tapasztalatok felfogást megváltoztató erejében hinni szerető része, hogy többé már nem ismétlődhet meg egy soá méretű genocídium.

VISSZHANG: TÉVÉSOROZAT
Irma Vep

Micsoda őrültség 2022-ben feldolgozni egy 1916-os némafilmsorozatot (Louis Feuillade: Vámpírok)?

VISSZHANG: KONCERT
Alt-J

Örömteli fejlemény, hogy a nem éppen slágerzenében utazó Alt-J koncertjére majdnem megtelt az elég nagy befogadóképességű Budapest Park.

VISSZHANG: KONCERT
Hiperkarma

Szerencsére már évek óta nem az a kérdés, hogy a frontember állapota miatt megtartják-e a meghirdetett koncertet.

VISSZHANG: LEMEZ
Samuel Mariño: Sopranista

Egy ideig úgy tűnt, a venezuelai Samuel Mariño hiba a teremtésben. Fiús hangja a pubertáskor után sem tűnt el, számos, orvosi várókban és pszichoterápián eltöltött óra után végül egy doktor tanácsolta neki, énekeljen.

VISSZHANG: KÖNYV
Jenny Kjærbo: A lunda

Egy üregben élt a szüleivel a lunda. Minden szép és jó volt, mígnem egy nap váratlanul felbukkant a lakhelyükön egy tojás.

VISSZHANG: LEMEZ
Liam Gallagher: C’mon You Know

Az Oasis 2009-es feloszlása után Liam Gallagher alapított egy nem túl hosszú életű zenekart, a sok vizet nem zavaró Beady Eye-t, majd váratlannak nem nevezhető fordulattal szólókarrierbe kezdett.

INTERAKTÍV

Egy hét kultúra 2022/27.

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt

Egy hét tudomány 2022/27.

Rövid hírek: holdrobot, neutroncsillag, vizililiom...

Szüret 2022/27.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

LOKÁL

SZEGED LEGNAGYOBB TALÁLKOZÓHELYE: A „RAKI”
Csak lépcső legyen

Teraszosan kialakított zöld sávokat, vízi sétányt, mászófalat, „att­raktív lágyszárú növénytársulást” is rajzoltak a tervezők a majdani szegedi Tisza-partra, hogy vonzó legyen. De most is az: a lépcsőkön tizen- és huszonévesek kis csoportokban esznek, isznak, beszélgetnek estétől hajnalig.

TUDOMÁNY

VÁROSI HŐSZIGETEK
Éjjel izzik a járda

A városlakók nyári napjait kellemetlenül forró éjszakákon keseríti meg saját, téglából, betonból és bitumenből épített környezetük. Sokat kéne még azért tennünk, hogy nyaranta ne változzanak lakhatatlan sivataggá a városaink.

EGY ÁLHÍR NYOMÁBAN: MIRE NEM JÓ A WINDOWS 98?
Ablak a Marsra

Szoftvert frissítettek a 19 éve a vörös bolygó körül keringő MARSIS űrszondán, lecserélték a Windows 98-at! – járta be a hír a világsajtót. De hogy került az asztali számítógépeinkről ismerős operációs rendszer a szuperradarra? Hát, leginkább sehogy.

GASZTRO

CHILI&VANÍLIA
Cukkinicunami

Csuszatészta fokhagymás, csilis cukkinivel

KERTÉSZ LESEK
Madame Pho

Amikor még csak három pho-levesező volt Budapesten, és mindhárom úgy hirdette magát, hogy „a város legjobb levesezője”, nem volt nehéz dolgunk, akár háziversenyt is rendezhettünk saját kontóra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.