2022. július 23., szombat

MAGYAR NARANCS AJÁNLÓ (TARTALOMJEGYZÉK)

MAGYAR NARANCS
Szerző: mancs.hu
2022.07.20.


A SZERK.


A SZERK.
A fejvesztés terhei

A „rezsicsökkentés” visszavételének részleteiről lapzártánkkor még nem tudni semmit, azt végképp nem, hogy ki mennyivel fog többet fizetni az eddiginél. A kormány a múlt héten annyit mondott, hogy az „átlagfogyasztás” feletti részt kell majd piaci alapon vásárolni, és elhangzott két határérték is – de ez a részletes szabályok ismerete nélkül a részletes számításokhoz édeskevés, legyen szó akár fogyasztóról (állampolgárról), akár nemzetgazdasági szintről.

A SZERK.
A mi utcánkban

Hétfőn délelőtt a Sándor-palotánál akcióztak a momentumos ifik (TizenX), mely megmozdulás során a közel fél tucatnyi aktivista még azt is felfestette a járdára, hogy „Ne írd alá, Kata!”. Valamivel tán szellemesebb lett volna, ha azt írják, hogy „Katalin, kaszáld el!”, de mindegy, így sem, úgy sem lett foganatja. Nagyot is néztek volna a népek, sőt maguk az ifik is, ha lett volna.

PUBLICISZTIKA

PUBLICISZTIKA
Osztap Szlivinszkij: Háborús szótár
(részlet)

Czesław Miłosz lengyel költő 1943-ban a nácik által megszállt Varsóban írta A világ. Naiv versek című versciklusát. Az ebben található versek többsége egyszerű szavak valamiféle értelmezése: olyanoké, mint szorongás, szerelem, remény, kapu, tornác, út stb. A háború ugyanis megváltoztatja a szavak jelentését. Némely jelentés eltompul, ezeket úgy kell élesíteni, mint egy kést a fenőkővel. Más esetekben éppen fordítva, annyira élesek, hogy rájuk sem lehet nézni. Vannak szavak, amelyek teljesen elhalnak és kihullanak. És vannak olyanok, amelyek előkerülnek valahonnan a múltból és új jelentést kapnak, fontossá válnak.

EGOTRIP


EGOTRIP
Vajda Gergely: Zene hetilapra
Zöld zenekarok

Maestro! A karmestermítosz: nagy karmesterek a hatalom bűvöletében. Amikor a zene véget ér: menedzserek, maestrók és a klasszikus zene vállalati meggyilkolása. Maestrók, remekművek és őrület: A klasszikus lemezipar titkos élete és szégyenteljes halála. Józan ésszel akarhatja-e bárki, hogy fenti című könyvek szerzője vegye a tolla hegyére? Az angliai zenekarok nem úszták meg.

GAZDASÁG

INTERJÚ
„A forint elvesztette értékének egyharmadát”
Bod Péter Ákos, az MNB egykori elnöke, egyetemi tanár a magyar gazdaság siralmas helyzetéről

Az értelmetlen árstopokat mihamarabb ki kell vezetni, még ha ez rendkívül fájdalmas lesz is. Megszorításokra van szükség főként az állami kiadási oldalon, de nem lehet százezreket érintő adóváltozásokat egy napon belül átverni. A forint gyengítése tévedés, euró pedig nem lesz, amíg Orbán Viktor a miniszterelnök, véli a neves szakember.

BELPOL

KÁOSZOS HULLADÉKSZÁLLÍTÁS PEST MEGYÉBEN
Áll a kukabál

Pest megye számos településén hetekig nem vitték el a házak elől a szelektíven gyűjtött szemetet, előfordult, hogy a háztartásit se. A részben államosított és központosított, rezsicsökkentéssel sújtott hulladékgazdálkodási rendszer megbukott. A lakosok az önkormányzatokat okolják, de a kormánynak és a Fidesznek is kellemetlen a helyzet.

KÖVÉR LÁSZLÓ GRATULÁLT A FIDESZES JELÖLT LEGYŐZŐJÉNEK
Hűségriadó Újszentivánon

A Fidesz korábbi országgyűlési képviselője legyőzte a Fidesz aktuális jelöltjét a helyi időközi választáson. Az új polgármester utánanéz, tagja-e még a kormánypártnak, amellyel jó kapcsolatot szeretne. Az eddigi polgármester – őt szintén a Fidesz támogatta – előzetesben ül költségvetési csalás gyanújával.

AZ ÚJ KATA-TÖRVÉNY LEFAGYASZTJA A MAGYAR KULTÚRÁT IS
„Menjenek el dolgozni”

A kata szigorításának a magyar kulturális életben is pusztító következményei lesznek. A változás nem csak az eddig katázó, részben vagy egészben szabadúszó művészeket érinti, hanem a nekik munkát adó kulturális vállalkozásokat is. És nem is csak egy-egy ágazatot, hanem szinte az összeset: a könyvki­adást, a színházat, a könnyűzenét.

KÜLPOL

A VÉGJÁTÉKHOZ KÖZELÍTENEK A TÁRGYALÁSOK AZ UNIÓS HELYREÁLLÍTÁSI ALAPRÓL
Blöffspirál

Nagy szüksége van az uniós pénzekre az Orbán-kormánynak, úgy tűnik, valamelyest még Polt Péter hatalmát is hajlandók lennének megnyirbálni cserébe. Az idő azonban szorít, ha néhány hónapon belül nincs megállapodás, a helyreállítási alap támogatásainak 80 százalékát elveszíthetjük.

INTERJÚ
„Akkor ugyanis megölnek minket”
Angelina Kariakina, a Szuszpilne Movlennie, az ukrán közmédia hírigazgatója

Hogyan működik jelenleg a közmédia Ukrajnában? Mi az újság­írók elsődleges feladata, s hogyan birkóznak meg azzal, hogy haditudósítóvá kellett válniuk? Milyen terheket ró a háború a médiában dolgozókra? Az ukrán közmédia hírigazgatójával elfogultságról, szolidaritásról és bizalomról beszélgettünk.

KÖNYV

INTERJÚ
„Ha nem segít a levendulaillat”
Herczeg Szonja író

Szeretlek, mégsem szeretlek címen jelent meg leg­újabb kötete, amelyben egy rendhagyó terápia üléseit követhetjük nyomon. E könyv kapcsán beszélgettünk vele mentális betegségekről, bjuti inverz influenszerkedésről és gerillanovellákról.

KRITIKA

KÖNYV
Belülnézet
Gyárfás Dorka–Somos Ákos: AlkalMáté Trupp

Máté Gábor 1999-ben indította (még Horvai Istvánnal közösen) színészosztályát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán – később egyetem lett –, s ez az osztály a 2003-as diplomázást követően AlkalMáté Trupp néven hozott létre előadásokat.

SZÍNHÁZ
Hullámvasúton
Meg se kínáltak

A Thuróczy Szabolcs prezentálta monodráma, vagyis inkább kocsmaária a stand-upos humoron túl tele van az (alkoholizmusban) lerongyolódott, elhasznált életek felett érzett keserűség dallamíveivel.

KIÁLLÍTÁS
Az ormányostól az egyszarvúig
Hódolat az üvegnek

Az ENSZ a 75. közgyűlésén hirdette meg az üveg mint anyag, mint a fenntarthatóságot szolgáló technológiai innováció és nem utolsósorban mint évezredekre visszatekintő művészeti ág témaköreinek dedikált tematikus évét, így 2022 az Üveg Nemzetközi Éve lett. A szakmai szervezetek kezdeményezte programsorozathoz a világ számos országából csatlakoztak.

LEMEZ
Nyert futam
Baráti Kristóf: Bach szonátái és partitái szólóhegedűre

Nem szeretem a zenei maratonokat, ám abban van valami nagyszerűség, ha a muzsikus – ahogy a legendás hírnök, aki Athénba vitte a görög győzelem hírét – nagy, kimerítő futása után diadalt jelenthet Bach három-három szonátája és partitája után.

KONCERT
Minden tisztelettel
Pearl Jam

A grunge utolsó állócsillaga, a Pearl Jam több mint 30 év után is az egyik legmegbízhatóbb koncertzenekar maradt, annak ellenére, hogy igazán jó albummal utoljára 2006-ban jelentkeztek.

FILM
Piroska és a farkas
Sean Baker: Vörös rakéta

Mikey (művésznevén: Dorong) dicstelenül fejezte be évtizedes, adottságainak és alakításainak egyaránt szóló elismerésekben gazdag pornószínészi karrierjét.

KÉPZŐMŰVÉSZET

NEKROLÓG
A gép megállt
Harasztÿ István (1934–2022)

Nemigen ismertem-ismerek a magyar művészetben bárkit is, akinek személyisége és munkái olyan harmóniában, egyben létben, önazonosságban működtek volna, mint az Harasztÿ István életében és műveiben megnyilatkozhatott, talán csak Tandorinál volt ez hasonló.

ZENE

INTERJÚ
„Mi nem ezért zenélünk”
Wolf Alice

Harry Styles előzenekaraként adta második budapesti koncertjét a londoni Wolf Alice. Tavalyi, Blue Week­end című harmadik lemezüket agyondicsértük, most pedig Ellie Rowsell énekesnővel és a dobossal, Joel Amey-vel beszélgettünk, aki azonban nem engedte, hogy lefotózzuk.

MI A KOTTA?
Feleségféleségek

Klasszikus zenei programajánló a 2022/29. hétre

RÉS A PRÉSEN
Karmester nélkül

Kováts Péter hegedűművész, az Auer Fesztivál művészeti igazgatója

FILM

INTERJÚ
„Beszédes emberek vagyunk”
John Lithgow színész

Egyike volt azoknak hollywoodi filmsztároknak, akik 2020-ban kiálltak a budapesti Színmű szabadsága mellett.

TÉVÉSMACI
Verébebéd

Amikor Sztupa és Troché régi jó szokásuktól eltérően nem az V. György szállón hajtották álomra űzött testületüket, hanem a Ritzbe kényszerültek.

VISSZHANG

VISSZHANG: FILM
A jó főnök

Javier Bardem ugyanúgy teszi magáévá a vígjáték műfaját, mint a thrillert, keze alatt még a humor is az őrület eszközévé válik.

VISSZHANG: FILM
A torontói ember

Akció­vígjátékot készíteni könnyű, de költséges, jó akcióvígjátékot készíteni ellenben baromi nehéz, és meglehetősen drága mulatság.

VISSZHANG: FILM
Vesztes nők forradalma

Egy tinédzserként megesett kisebbségi lány sorsa.

VISSZHANG: LEMEZ
Würtz Klára: Bach: Goldberg-variációk

Csak a jelentősebb kiadóknál is tucatnyi készül a Goldberg-variációkból minden évben.

VISSZHANG: KONCERT
Decultivate, Bandit, P.L.F.

A Tukker Booking név alatt ügyködő Karsay Máténak hála folyamatosan érkeznek hozzánk külföldről a jobbnál jobb extrém zenét játszó zenekarok.

VISSZHANG: KONCERT
KISS

A hetvenes évek korszakalkotó, pontosabban a rockzenét teljességgel infantilizáló zenekara negyedszer jött Budapestre.

VISSZHANG: LEMEZ
Superorganism: World Wide Pop

A soknemzetiségű zenekar története 21. századi tündérmese.

VISSZHANG: KÖNYV
Legéndy Jácint: FBI: Maf­fia­szólam

A könyv az utóbbi évek legkülönösebb kiadványai közé tartozik.

INTERAKTÍV

Snoblesse Oblige 2022/29.

Heti kulturális programajánló

Egy hét kultúra 2022/29.

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt

Egy hét tudomány 2022/29.

Rövid hírek: harkály, medveállatka, magyarok...

Szüret 2022/29.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

TUDOMÁNY

AZ ALPOK ELTŰNŐ GLECCSEREI
Törik és szakad

A minapi tragikus olaszországi gleccseromlás újabb adalék ahhoz, mivel járhat a jégnyelvek folyamatos gyengülése és visszahúzódása.

GASZTRO

CHILI&VANÍLIA
Csilis, ribizlis

Hideg, vékonyra szeletelt sertésszűz csilis, ribizlis uborkasalátával

KERTÉSZ LESEK
Country Tanya – Budakalász

Ebéd Dallasban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.