2022. július 14., csütörtök

ORBÁNTÓL VÁRJÁK A SIKER RECEPTJÉT TRUMPÉK - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2022.07.14.


Orbán Viktort mint a nemzeti szuverenitás ikonikus alakját hívták meg a texasi, augusztus 4-7. között rendezendő CPAC konferenciára. Ugyanakkor a másik Amerika szerint csak azért tűnik demokratikusnak, és az alkotmányosnak az orbáni rendszer, mert az elképzeléseihez alakította a törvényeket és aszerint módosította az alkotmányt is. A nemzetközi sajtó arról az ellentmondásról ír, ami az energiaveszélyhelyzet kihirdetése és az orosz olajembargó alóli mentesség között van.

Donald Trump volt amerikai elnök szócsövének tekinthető NewsMax Tv Orbán Viktort mint a nemzeti szuverenitás ikonikus alakját említi, aki így szerintük nem véletlenül kapott meghívást a texasi, augusztus 4-7. között rendezendő CPAC konferenciára. Matt Schlapp, a rendezvény házigazdája hívta meg Orbánt, amit azzal indokolt, hogy nemcsak annak titkát tudja Orbán, hogyan kell a hatalmat megragadni, hanem azt is, hogyan kell megtartani, illetve arra is van receptje a magyar kormányfőnek, hogyan kell elbánni a radikális baloldallal.

Schlapp szerint ahogy Magyarországnak sincs szüksége az Európai Unió gyámkodására, úgy Amerikának sincs szüksége az ENSZ-re. A rendezvényen ott lesz többek között Nigel Farage, Eduardo Verástegui mexikói színész, Ted Cruz egykori elnökjelölt, a Fehér Ház menesztett stratégája, Steve Bannon és természetesen Donald Trump.

Az NPR, a közszolgálati rádió Fresh Air, Friss Levegőt című műsorában arra keresték a választ, mitől lett az amerikai republikánusok körében népszerű Orbán Viktor. A New Yorker magazin újságírját, Andrew Marantzo, aki részt vett a budapesti CPAC eseményen is, azt mondta, csak azért tűnik demokratikusnak, és az alkotmányosnak az orbáni rendszer, mert a magyar kormányfő olyan törvényeket fogadott el és úgy módosította az alkotmányt is, hogy az elképzeléseit törvényes és alkotmányos keretek között valósíthassa meg, miközben azok nem felelnek meg a standard demokratikus és alkotmányos berendezkedésnek.

Az Európai Bizottság ismét, már harmadjára rótta meg Magyarországot és Lengyelországot a jogállami normasértések miatt, miközben már az uniós pénzek folyósításának feltételeiről tárgyal velük – írja a Politico. Az alapvető problémák továbbra is fennállnak: nem független az igazságszolgáltatás és továbbra is burjánzik a korrupció.

Ráadásul a magyar válság a lengyelnél is súlyosabb, hisz nemcsak a covid-féle helyreállítási alap folyósításáról, hanem a hét éves kohéziós pénzekről is szó van. A jogállami jelentést sajtótájékoztatón bemutató igazságügyi biztos, Didier Reynders és az EB alelnöke Věra Jourová úgy fogalmaztak, le kell ülni az asztalhoz és az egész rendszert átalakító reformokhoz konkrét lépéseket kell kidolgozni, miután éveken át patthelyzet állt fenn.

A Politico felhívja a figyelmet Navracsics Tibor és Orbán Viktor meglehetősen optimista nyilatkozatai és a pénzek lehívásához szükséges rendszerváltó reformok közti ellentmondásra.

Az ellátási zavarok és az emelkedő árak miatt vezette be a kormány az energiaveszélyhelyzetet – sommáza a tegnapi új magyar helyzetet értékelve Justin Spike, az amerikai hírügynökség AP tudósítója. A Gulyás Gergely sajtótájékoztatóján elhangzottak alapján azt írja, a miniszter az oroszok háborúja miatt kialakult európai energiaválságot okolja a kialakult helyzetért. Arra az ellentmondásra is felhívja a figyelmet, hogy energiaveszélyhelyzetet hirdetett ki a kormány, pedig hát az autokrata Orbán kiharcolta magának az orosz olajembargó alóli mentességet. Sőt Szijjártó Péter még azt is bejelentette, hogy Magyarország további 700 millió köbméter gázt fog tudni beszerezni, igaz, ennek forrását nem jelölte meg.

Az AL Jazeera szerint az uniós szabályok alapján diszkriminatív, és szabálysértést követ a magyar kormány azzal, hogy a külföldieknek nem biztosítja az alacsony benzinárat.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.