2022. augusztus 30., kedd

A VISSZATARTOTT UNIÓS ALAP CSAKNEM NEGYEDÉT MÁR PAPÍRON ELŐRE KIOSZTOTTÁK ORBÁNÉK

24.HU
Szerző: HORVÁTH CSABA LÁSZLÓ
2022.08.30.


A helyreállítási alap meg nem érkezett vissza nem térítendő támogatásait a költségvetés finanszírozza elő, így például Mészáros Lőrinc érdekeltsége is milliárdos előleget kapott. Eddig 160 milliárd forintot fizettek ki előre, miközben a pályázatokra még egyetlen fillért sem utalt Brüsszel.


Miközben már legalább egy éve alkudozik az Orbán-kormány az Európai Bizottsággal a helyreállítási alap pénzeiről, a Magyarországnak e forrásból járó – ám egyelőre ki nem fizetett – vissza nem térítendő támogatás csaknem negyedét már előre kiosztotta papíron a kabinet.

Az Európai Unió által létrehozott, a koronavírus negatív gazdasági hatásait ellensúlyozó úgynevezett Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz, vagyis a helyreállítási alapból körülbelül 6000 milliárd forint járna Magyarországnak. Ebből az összegből nagyjából 2300 milliárd forint a vissza nem térítendő támogatás, és hozzávetőlegesen 3700 milliárd forint pedig kedvezményes hitel. A pénzt jogállamisági problémák – elsősorban a korrupció – miatt tartja vissza az unió, így Magyarország az egyetlen tagország, amelynek terveit nem fogadta el Brüsszel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.