2022. augusztus 7., vasárnap

DÉS LÁSZLÓ: DILETTÁNSOK MILLIÁRDOKBÓL „TESZIK RENDBE” MOST A PETŐFI-KÉRDÉST. AZTÁN MAJD JÖVÖK ÉN A GESZTIVEL EGY PETŐFI-MUSICALLEL

TELEX
Szerző: ROVÓ ANDRÁS
2022.08.06.


Kell-e egy művésznek állást foglalnia, elmondania a véleményét a világról? Dés Lászlóval és fiával, a szintén dzsesszzenész Dés Andrással beszélgetett Veiszer Alinda az Ördögkatlan fesztiválon (a felvett interjút ide kattintva tudja megnézni némi támogatásért cserébe), amikor mintegy 50 percnyi beszélgetés után felmerült ez a kérdés.


A témaindító kérdésben Veiszer Alinda felidézi, hogy Dés László 2016-ban visszaadta az állami kitüntetését, mert azt Bayer Zsolt is megkapta. Dés erre azt mondta, „sajnálom, hogy elhangzik a neve egy ilyen, a fiammal közös beszélgetésben. Ez méltatlan”.

Dés László azt mondta, nem foglalkozik azzal, hogy „a fejére húz-e” valamit az állásfoglalással. Azt mondta, rengeteg olyan zenész kollégája van, aki (azt mondja, hogy) „ne szólj szám, nem fáj fejem”, „az én közönségem az egész ország”, „én nem akarok megosztani senkit”.

Engem ez nem érdekel. Ezt lapításnak tartom. Lehet így is élni, én nem akarok így élni.
Ha megkérdeznek, elmondom a véleményem, mert azt gondolom, hogy azt a picike kis reputációmat, azt ilyenkor valamiféle állásfoglalás szolgálatába hajtom, és azt gondolom, hogy fontos lenne az ország szempontjából. Van értelme, csak többen kéne hogy legyünk
”, mondta.

A műsorvezető ekkor Dés Andráshoz fordult, hogy megkérdezze, szerinte van-e értelme, és egy menekültválságban elkészített videót idézett fel, amelyben dzsesszzenészek szerepeltek. „Igen, akkor még akartam mondani, ma már nem akarom mondani”, kezdi a választ Dés András. Azt mondta, az a videó csalódás volt. „Fontos üzenet volt, és klassz üzenet volt, de semmi visszhangja nem volt. És addigra az nekem egy sokadik akcióm volt, én akkor még azt gondoltam, van értelme, és csináltam”, mondta Dés András. Orbán mostani mondataira utalva azt mondta, ezekre kell reagálni, mert szörnyűségek hangoztak el, de évek óta borzalmak hangzanak el, és sokkal régebben kellett volna reagálni. „Felbosszant amúgy, hogy meg vannak lepve emberek, hogy ez azért mégiscsak sok.”...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.