2022. augusztus 10., szerda

TRUMP (MÉG) NEM ÁLL A TÖRVÉNYEK FÖLÖTT, POLITIKAI MEGFONTOLÁSBÓL AZ FBI NEM KORLÁTOZHATÓ

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2022.08.09.


Hisztériukusan reagált Trump, s vele együtt az általa fogságba ejtett republikánus párt, főleg annak szélsőjobboldali szárnya, miután az FBI váratlanul házkutatást tartott Trump floridai birtokán. Trump egyenesen azt állította, hogy Biden és a demokraták az FBI-t “fegyverként” használják vele szemben, és ilyen csak harmadik világbeli országban fordulhatna elő. Mindebből annyi igaz, hogy eddig csak harmadik világbeli országoknak voltak olyan elnökei, akik a törvények felett állónak képzelték magukat, és akik a törvény által védett titkosított iratokat a WC-n húztak le, mint Trump.

Trump a sajtó értékelése szerint ugyanazt az uszító hangnemet ütötte meg a házkutatás kapcsán, mint 2020. január 6-án, amikor a Washingtonba hívott szélsőjobboldali csőcseléket felszólította, hogy menjenek a Capitoliumba, és akadályozzák meg az elnökválasztás eredményének kihirdetését. Ennek megfelelően az interneten és a közösségi médiában Trump hívei máris erőszakra buzdító hisztérikus szövegeket tettek közzé. Trump azt sugallta, hogy politikai okokból nyomoznak ellene, miközben ő arra játszik, hogy politikai megfontolásból ne nyomozzanak ellene.

Egy biztos, az FBI megfelelő bírói engedély és törvényes jóváhagyás nélkül nem tartott volna házkutatást. Trump borzalmas és iszonyatos fia, Eric Trump megerősítette, hogy az FBI házkutatási parancsot mutatott, és a hivatalos tájékoztatás szerint 15 doboznyi iratot vittek el, amiket Trump a bukása után magával vitt a Fehér Házból. Az amerikai törvények szerint a leváltott elnöknek az elnöksége alatt keletkezett minden iratot, feljegyzést és dokumentumot át kell adnia. Különösen igaz ez a titkosított iratokra. A Nemzeti Levéltár szerint ilyenek is voltak a lefoglalt iratok között.

Ez önmagában is bűncselekmény, de jogi elemzők szerint ezek miatt nem lehet vádat emelni, mert nincsenek a jogsértésnek kidolgozott és törvénybe iktatott jogi szankciói. Az igazán nagy kérdés az, hogy mit tartalmaznak a lefoglalt iratok. Trump szerint az FBI feltörte a széfjét is, és elvitték az ott talált hivatalos iratokat is. Ha a lefoglalt iratok között vannak olyanok, melyek bűncselekmény bizonyítékai lehetnek, vagy bármilyen nyomozásban fontos információkat tartalmaznak, akkor már az igazságszolgáltatás akadályoztatásának minősül, hogy Trump megpróbálta eltüntetni azokat.

A nyomozóhatóságok egyelőre nem nyilatkoznak, ami egyrészt érthető, másrészt azért rossz, mert addig a szélsőjobboldali uszítók és verőlegények azt hazudoznak, amit akarnak. Az ügynek nem használ az sem, hogy még a független média egy része is, mint a CNN, politikai megfontolásból ítélik meg a történteket, és arra utalnak, hogy Trump hisztériája és uszítása nyomán az ügy inkább Trumpnak kedvez majd, mert az a látszat keletkezhet, hogy politikai okból tartott az FBI házkutatást.

Amit ők javasolnak, az ugyanaz, csak fordítva, és még rosszabb: politikai megfontolásból ne tartson az FBI házkutatást egy erőszakkal fenyegetőző volt elnöknél, aki korábban képes volt még arra is, hogy a Capitolium elleni támadásra, egy puccsra buzdítson. A Fehér Házból kiszivárgott hírek szerint Biden nem is tudott az akcióról, a hírekből értesült róla, és ez így van rendjén: így működik egy jogállami demokrácia, ahol a hatalmi ágak szétválasztva működnek. Nagyon helytelen lenne, ha politikai megfontolásból nem járnának el egy bűnözővel szemben, mert ő a Donald Trump...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.