2022. szeptember 28., szerda

EXTRA BÉRLEVONÁSSAL BÜNTETNÉK A SZTRÁJKOLÓ TANÁROKAT, EGYRE NAGYOBB A KORMÁNYZATI NYOMÁS A TILTAKOZÓKON

NÉPSZAVA
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2022.09.28.


A sztrájkoló pedagógusnak munkabeszüntetés idejére fizetés nem jár, 1 óra “mulasztásért” pedig 1,5 órányi bért kell levonni tőlük.


Egyebek mellett ezt tartalmazza az a Népszavához eljutott levél, amelyben a Külső-Pesti Tankerületi Központ tájékoztatta az intézményvezetőket, hogyan kell eljárniuk, ha az iskolában sztrájkra vagy polgári engedetlenségből fakadó munkabeszüntetésre kerül sor. A levélben az is szerepel: sztrájk esetén a szülőket arról kell tájékoztatni, hogy a tanítás “zökkenőmentesen folyik”. Ha polgári engedetlenség miatt maradnak el órák, azokat pótolni kell, az aznap hiányzó diákok igazolását pedig 1-5 napon belül be kell kérni.

A polgári engedetlenséggel kapcsolatban azt is kikötötték, hogy abban sem az intézményvezetők, sem helyetteseik nem vehetnek részt. Nemrég a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét mentették fel pozíciójából, mert részt vett a polgári engedetlenségben. Dezsőfi György ügyében a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) indított munkaügyi pert, szerintük ugyanis bármelyik pedagógusnak, így egy vezetőnek is joga van polgári engedetlenséggel tiltakozni és véleményét vállalni, ha nem marad más eszköz a kezében...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.