2022. szeptember 27., kedd

ÍGY LETT “PUTYIN HÁBORÚJÁBÓL” “OROSZORSZÁG HÁBORÚJA”

HUPPA
Szerző: HUPPA.HU
2022.09.27.


Vlagyimir Putyin „különleges hadműveletének” támogatottsága Oroszországban nagy, de a vélemények differenciáltabbak annál, mint ahogyan azt ábrázolni szokták. Nincs azonban ok azt feltelezni, hogy Putyin rezsimje veszélyben lenne – írta a Der Standardban megjelent vendégkommentárban Andrej Kolesznyikov, a washingtoni Carnegie Nemzetközi Békealapítvány munkatársa, és Gyenisz Volkov, a függetlennek tekintett moszkvai Levada Centrum közvélemény-kutató intézet igazgatója. (Fotó is innen.)

Az idézett felmérések még a részleges mozgósítás bejelentése előtti állapotot tükrözik – hangsúlyozták a szerzők, azzal, hogy a részleges mozgósítás sok mindent megváltoztathat. Mindenesetre tény, hogy az ukrajnai háború támogatottsága csekélyebb, mint a Krím 2014-es bekebelezéséé volt. A nyugat és a Kreml gyakran hivatkozik ara, hogy Putyin támogatottsága 80 százalék, és a felmérések szerint az orosz emberek többsége támogatja az ukrajnai háborút.

Amit azonban korábban „Putyin háborújának” neveztek, az minden jel szerint „Oroszország háborújává” lett...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.