2022. szeptember 9., péntek

LATTMANN TAMÁS: A VESZÉLYHELYZETEKKEL AZ EU ELLENŐRZÉSE ALÓL AKAR KIBÚJNI A FIDESZ

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2022.09.09.


A migráció miatt veszélyhelyzet meghosszabbítása semmilyen körülmények között nem indokolt – mondta a Hírklikknek Lattmann Tamás nemzetközi jogász. Emlékeztetett rá, hogy Magyarországon egymásra épülő, több dimenziós veszélyhelyzetben létezünk. A veszélyhelyzetek, a rendkívüli jogrendi állapotok azért kellettek, és kellenek a kormánynak a mai napig, mert azt gondolják, ezek alapján, nagyjából azt csinálnak, amit akarnak. Arra használják ezeket, hogy az adott helyzettel összefüggésben nem álló célokra is valamiféle alapvető jogi felhatalmazást, vagy vélt felhatalmazást barkácsoljanak maguknak.


Magyarországon a legrégebbi veszélyhelyzet 2016 óta van érvényben. Azóta újra és újra, folyamatosan meghosszabbították. Legutóbb ezen a héten, újabb fél évvel. Arra hivatkoznak, hogy egy év alatt majdnem 100 ezerrel több bevándorló próbált illegálisan Magyarország területére lépni, és az embercsempészek száma is megduplázódott az előző év azonos időszakához képest. Ön szerint indokolt a migráció miatti válsághelyzet meghosszabbítása?

– Szerintem semmilyen körülmények között nem indokolt. Egyetlen más európai, vagy bármilyen más tagállam nem talált ki, nem vezetett be, nem alkalmazott azóta sem ilyen veszélyhelyzetet, rendkívüli jogrendi állapotot. Nálunk a bevezetésekor ennek mindenféle mérhető, számbéli feltételeit teremtette meg a jogszabály, de ezek a kritériumok már az első két meghosszabbításakor abszolút nem teljesültek. Tehát teljesen szabálytalanul, Alaptörvény-ellenesen hosszabbította meg ezt a rendkívüli állapotot a kormány. Nyilván most is ez történt. Itt egész egyszerűen arról van szó, hogy a kormányzati kommunikációk – hány migráns volt, hányat fogtak el – az elmúlt években amúgy is gyökeresen ellentmondó képet mutattak, mint ami a hivatalos statisztikákból kiolvasható volt. Innentől kezdve, nem tudom, hogy az újabb bejelentés mennyire megalapozott, az adatbázisokból majd kiderül. Szerintem nem indokolt, és sehol másutt nincs ilyen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.