2022. szeptember 17., szombat

NYOLC ÉVE VAN ELMENEKÜLNI MAGYARORSZÁGRÓL ANNAK, AKI NEM AKAR 2030-TÓL A VASFÜGGÖNY MÖGÉ KERÜLNI

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2022.09.16.


A kiszivárgott hírek szerint Magyarország tulajdonosa, OrbánViktor felcsúti lakos, beszélt arról az alattvalóinak megtartott kötcsei találkozón, mi a szándéka Magyarországgal és annak lakóival, s milyen megfontolásokra, jóslásokra alapozza a szándékait. Magyarország lakói végtelenül hálásak lehetnek a tulajdonos nagyvállalkozónak, hogy megosztja a terveit, mert megtehetné azt is, hogy nem mond semmit. Még akkor is, ha ezeket a terveket csak zárt körben azoknak mondja el, akik projektjének végrehajtói, strómanjai, oligarchái és haszonélvezői.

Mindebből látszik, hogy Orbán Viktor nagyvállalkozó tulajdonaként bánik az országgal, azt csinál vele, amit akar, abba senkinek nincs beleszólása. Ennek megfelelően elmondta egyelőre a 2060-ig tartó terveit, amikor 97 éves lesz, és várakozásai szerint és kitartó munkája eredményeként a világ földi pokol lesz. A kiszivárgott hírek szerint arra számít, hogy addigra összeomlik a demokratikus nyugati világrend, nagyjából a középkor és a barbarizmus szintjére süllyed a világ, amit ő, a tanítványai és fasiszta barátai vezetnek. Ennél jobb lenne, ha ő menne a pokolba, nem a földre hozná el.

A belátható jövőt tekintve Orbán Viktor cégvezető tulajdonos azzal számol, hogy 2030-ra tudja az európai szélsőjobboldallal, az oroszokkal és fasiszta elvbarátaival szétverni az Európai Uniót. Úgy számol, hogy 2030-ra szétesik az eurózóna és maga az Európai Unió is. De ha mégsem, akkor 2030-ban tervezi, hogy Magyarországot kilépteti az Európai Unióból. Ezt a határidőt, melyet többször megnevezett a mágikus változások időpontjaként, ahhoz köti, hogy a V4 (általunk csak Vérszívó Négyeknek nevezett) országok nettó befizetővé válnak az EU-ban.

Érdemes megfigyelni a logikát: Orbán szerint addig érdemes az Európai Unióban maradni, amíg hozzá folyik a pénz. Addig kell megpróbálni szétverni, de ha ez nem sikerül, akkor távozni kell. Ha már neki is befizetni kell, nemcsak tartani a markát, ha neki is adni kell a közösbe, nemcsak kapni, akkor le kell lépni. Nem hiába kapta a mi bölcs vezérünk, s a mi gondos Gazdánk Simicska Lajos keresztségében a “Geci” nevet, amelynél jobban semmi nem írja le a tulajdonos karakterét.


A hírek alapján Orbán azt mondta, hogy “ekkor el kell gondolkodni az EU-tagság értelmén, azon, hogy ilyen körülmények között mit ad nekünk a tagság, és ha nem tudunk pozitív választ találni, le kell vonni a következtetéseket”. Tiszta és világos beszéd, neki az EU-tagság azt jelenti, hogy az általa mocskolt, gyalázott és rombolt liberális demokratikus országok tartsák el az ő mocskos fasiszta rendszerét. Magyarország tulajdonosa az a fajta “geci” tulajdonos, aki a tulajdonba nem tesz be, csak kivesz belőle, invesztálni pedig invesztáljanak bele a hülyék és finanszírozzák őt.

Orbánnak csak pénzt jelent az Európához való tartozás. Az nem érdekli, hogy másoknak ennél többet is jelent. Szabad mozgást, lakhatást, munkavállalást, a szabad világhoz való tartozást, egy emberibb életet és kultúrát. Jelenti a felvilágosodást, a szabadságot, az emberib életet, a szolidaritást, a politikai váltógazdálkodást, a demokráciát és a jogállamot. Jelenti Moliere-t, Voltaire-t és Rousseau-t, Goethet és Schillert, Bachot, Fellinit, Bergmant, Bunuelt, Kantot és Hegelt. Jelenti az ezeréves magyar álmot, amihez képest Felcsút nagy fia egy nagy senki, és ezt nem veheti el.

Ebből az is következik, hogy legjobb esetben nyolc éve van azoknak, akik még mindig bénáznak és nem tudtak elmenekülni Orbán fasiszta államából, hogy távozzanak, mielőtt a vasfüggönyt újra leengedik a nyugati határon. Aki nem akar Orbán vasfüggönye mögött egy nyomorgó, kenyér helyett propagandán élő, orosz, kínai és észak-koreai szellemi színvonalú diktatúrában vergődni, és a NER arisztokraták csicskása lenni, annak nyolc éven belül kell elmenekülni az országból. De ez a legoptimistább számítás...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.