2022. szeptember 13., kedd

„ÖN NAGY BÁTORSÁGGAL MARADT TÁVOL A MUNKÁTÓL” – DICSÉRŐ LEVÉLLEL FIGURÁZZÁK KI A KÖLCSEY DIÁKJAI A TANKERÜLET FENYEGETŐZÉSÉT

MÉRCE
Szerző: CSENGEL KARINA
2022.09.13.


Országszerte folytatódik a polgári engedetlenségi hullám a pedagógusok béremeléséért. A kiállás immár a miskolci Herman Ottó Gimnázium menesztett igazgatóhelyettesével való szolidaritást is jelzi, és egyre több diák és szülő is csatlakozik hozzá.

Tegnap több tucat iskola tanárai és diákjai öltöztek feketébe, illetve szüntették be a munkát, tüntettek, vagy vontak élőláncot iskolájuk köré Dezsőfi György igazgatóhelyettes elbocsátása miatt, akinek az egyetlen bűne az volt, hogy csatlakozott múlt héten a Tanítanék Mozgalom javaslatára elindult gördülő polgári engedetlenséghez. A legnagyobb megmozdulás Miskolcon történt, ahol több mint ezer tüntető vont élőláncot a Herman Ottó Gimnázium köré, majd a tankerület épületéhez vonultak. Ott „Gyertek ki!” felkiáltással próbálták rávenni az épületben tartózkodó vezetőséget, hogy a tömeg előtt vegyék át az igazgatóhelyettes mellett kiálló petíciójukat, ez azonban nem történt meg, így végül az eseményt szervező három diák ment be az épületbe, és adta át a dokumentumot a tankerület vezetőjének...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.