2022. október 20., csütörtök

A HALLGATÓKAT AZZAL CSÁBÍTJUK, HOGY ITT VILÁGSZÍNVONALÚ KUTATÁSOK ZAJLANAK, MIKÖZBEN HETEK ÓTA NINCS MELEG VÍZ A LABORBAN

QUBIT
Szerző: BALÁZS ZSUZSANNA
2022.10.20.


A múlt héten megírtuk, hogyan érintik a hazai kutatóintézeteket az egyre dráguló energiaárak: a kávéfőzőt még talán, a részecskegyorsítókat már nemigen tudják majd bekapcsolni. Az ELKH Wigner Fizikai Kutatóközpontjának főigazgatója lapunknak elmondta, hogy a részecskegyorsítójuk működését úgy ütemezték át, hogy október végétől márciusig egyáltalán ne kelljen használni, és a hétből három épületbe költöztetik át az irodákat, hogy a maradék négy épületben elég legyen a laboratóriumokat a kísérletek által megkívánt állandó hőmérsékleten tartani. A Debreceni Atommagkutató Intézetben ugyancsak igyekeznek az év végéig maximumra pörgetni a részecskegyorsító kihasználtságát, mert fogalmuk sincs, hogy januártól tudják-e fedezni a működtetését.

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat az eredetileg a tudományos munkára szánt forrásokból tervezi finanszírozni az egekbe szökő rezsi árának legalább egy részét, a legnagyobb költséget kitermelő Természettudományi Kutatóközpontban a folyosói pletykák szerint komolyan korlátozhatják a nagy fogyasztású berendezések használatát, és akadnak olyan kutatóintézetek is – a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet mellett a Nyelvtudományi és a Humán Tudományi Kutatóközpontok –, amelyek kénytelenek hetekre lehúzni a rolót.

Bár hasonló értesülések az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karáról (ELTE TTK) is kiszivárogtak, kérdéseinkre sem a kar dékánja, sem az egyetem kancellárja nem árult el részleteket arról, hogyan készül az egyetem a téli hónapokra. Cikkünk megjelenése után azonban az ELTE TTK egyik kutatója megkereste lapunkat, és dokumentumokkal igazolta, hogy a karon komoly válságra készülnek. A neve elhallgatását kérő tudós így jellemezte a rohamosan romló hangulatban zajló kari mindennapokat:

„Igazi Patyomkin-falut építgetünk: nagyban folyik a szervezkedés a Kutatók Éjszakájára, igyekszünk minél több hallgatót azzal a szlogennel a karunkra csábítani, hogy itt világszínvonalú kutatások zajlanak, miközben az épületben hetek óta sehol nincs meleg víz. Ők persze ezt nem fogják látni, mert még ha be is mennek a mosdóba, nem tudják majd, hogy a laboratóriumi csapokból is csak hideg víz folyik, és hamarosan a 10 Celsius-fokos épületekben kell majd dolgoznunk.”

Grigorij Patyomkin orosz hadvezér és diplomata azzal szerzett magának kétes hírnevet a 18. században, hogy Nagy Katalin cárnő ágyasaként színházi díszletekből komplett falvakat „épített újjá”, és statisztákkal játszatta el a nép szerepét, hogy az oda látogató uralkodó elégedett lehessen alattvalói jóléte láttán. Azt, hogy valami hasonló zajlik az ELTE TTK lágymányosi kampuszán is, forrásunk azzal szemléltette, hogy a kari dékáni hivatal néhány nappal azelőtt plakátolta tele a kampusz északi és déli tömbjét lelkesítő üzenetekkel, mielőtt figyelmeztetés nélkül egyik napról a másikra elzárták a meleg vizet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.