2022. október 18., kedd

A MAGYAR KORMÁNY OKTATÁSBÓL BUKÁSRA ÁLL, PEDIG AZ ELLENZÉK TUDNÁ KORREPETÁLNI

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2022.10.18.


Az elmúlt egy évben nem lett jobb a magyar oktatás bizonyítványa az OECD, vagyis a 37 fejlett piacgazdasággal rendelkező és a demokrácia mellett elkötelezett tagból álló Gazdasági és Együttműködési Szervezet 2022-es kiadványa, az Education at a Glance szerint. A kiadvány az oktatás minden szintjét lefedi. Többek között kiderült belőle, hogy míg az alap- és felsőfokú oktatásra fordított állami kiadások a teljes kormányzati kiadás 7,1 százalékát tették ki, Magyarországon mindössze 1 százalékkal nőttek pedagógusfizetések. Hazánkban az OECD átlagnál lassabban nőtt a felsőoktatásban részt vevők aránya is.


Az oktatási intézményekre fordított kiadások a GDP-hez vagy az állami költségvetéshez viszonyítva mércéi annak, mennyire tartja fontosnak egy-egy ország - költségvetési döntéseiben - az oktatást. Valamennyi OECD-ország nemzeti teljesítményének jelentős részét oktatási intézményekre fordítja. 2019-ben a szervezet tagállamai átlagosan bruttó hazai termékük (GDP) 4,9 százalékát költötték alap- és felsőoktatási intézményekre. Magyarországon ez az arány 3,8 százalék volt.

Magyarországon az alap- és felsőfokú oktatásra fordított állami kiadások a teljes kormányzati kiadás 7,1 százalékát tették ki, ami alacsonyabb az OECD-átlagnál (10,6 százalék). Ezenkívül a GDP-hez viszonyítva az alap- és felsőfokú oktatásra fordított állami kiadások (3,2 százalék) alacsonyabbak az OECD-átlagnál (4,4 százalék)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.