2022. október 27., csütörtök

EGY SZÓ SEM IGAZ ABBÓL, AMIT ORBÁN VIKTOR MONDOTT AZ 1956-OS ZALAEGERSZEGRŐL, SEMMILYEN HARC NEM FOLYT AKKOR A VÁROSBAN

NÉPSZAVA
Szerző: CZENE GÁBOR
2022.10.27.


Ezt Paksy Zoltán történész, a Zala Megyei Levéltár főlevéltárosa nyilatkozta lapunknak. Ennek azért van jelentősége, mert Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án arról beszélt, hogy az egerszegiek az utolsók között tették le a fegyvert.


Ahogyan arról a Népszava is beszámolt, a kormányfő idén Zalaegerszegen, válogatott közönség előtt, kordonokkal elzárt területen mondta el ünnepi beszédét a forradalom és szabadságharc évfordulóján. Egész pontosan így fogalmazott: „A zalaiak sokat szenvedtek a kommunisták uralma alatt, de egy biztos: kitartottak, ameddig lehetett. Az egerszegiek az elsők között voltak, akik 1956 októberében egy percet sem késlekedtek utcára vonulni, és ők voltak azok, akik az utolsók között tették le a fegyvert: decemberben. Egy hónappal a szabadságharc leverése után még szovjet tankoknak kellett feloszlatniuk az egerszegi sztrájkolókat.”

Mielőtt megkerestük volna, Paksy Zoltán – aki az LMP színeiben indult a tavalyi ellenzéki előválasztáson – a közösségi oldalán bírálta a miniszterelnök „alternatív ábrázolását”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.