Szerző: Dr. DÁVID FERENC
2022.10.17.
„A ravasz vezér a nemzetgazdaság kétségbeejtő állapota dacára, óriási pénzekkel támogatta az élsportot. Minisztériumokhoz, erőszakszervezetekhez, iparágazatokhoz, nagyüzemekhez csatolta a versenysportot – a Dózsa például a Belügyminisztériumhoz, a Kispest a honvédséghez, a Bástya az ÁVH-hoz került, a vidéki sportköröket bányászvállalatok, kohászatok, nagyobb állami gazdaságok kezébe adta. Megnézhette magát az az ágazat, amelyik nem ajnározta kellőképpen az élsportot. Jöttek is az elképesztő eredmények: győzelmek, Európa- és világcsúcsok, fényes medáliák. És jött a helsinki tizenhat arany. (Rákosi Mátyás olvasatában: „az imperialisták felett aratott totális győzelem”.) Boldog nyomorultak lettünk azon az ötvenkettes olimpián.” (Cím: Boldog nyomorultak)
Az akkori ravasz vezér (R.M.) tehát stratégiai ágazatnak tekintette a versenysportot, és ennek megfelelően pénzelte azt. Puskás Ferenc világraszóló történeteiből is tudjuk, hogy milyen viszonyok uralkodtak az ötvenes évek elején Magyarországon. Ha jöttek a sikerek, akkor a dicsőség fénye hullott a sportolóra, a vezérre és a dolgozó népre, ha viszont világbajnoki döntőt (!) veszített a labdarúgó válogatott, nos, akkor kitört a nemzeti gyász, és a játékosokat testőrséggel kellett védeni. A vezér persze soha nem hibázott. A Rákosi-érában az erőszakszervezetek tábornokai és az állami nagyvállalatok igazgatói voltak a sportvezetők, ma viszont befolyásos politikusok és a kormányhoz közelálló üzletemberek intézik a neves egyesületek és az országos sportszervezetek (pénz)ügyeit. Hetven évvel később is érdemes leltárba venni, hogy kik állnak a jól kistafírozott versenysport kiemelt klubjai illetve országos szövetségei élén...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.