2022. október 27., csütörtök

NOVÁK KATALIN ÓHAJTOZIK

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.10.27.


Novák Katalin Győrben tárgyalt a Nemzeti Pedagógus Kar elnökével, ahogyan erről a Facebook-oldala beszámolt. A Nemzeti Pedagógus Kar az a gyülekezet, amelyet azért hoztak létre, hogy legyen, aki a Fidesznek vigyorog. Számos szakmában vannak ilyen nemzeti jelzővel ellátott, mesterségesen létrehozott képződmények (színészek, újságírók, talán már nemzeti mozdonyvezetők is vannak), amelyeknek az a feladata, hogy az adott szakmát megosszák, a valódi érdekképviseletet szétverjék, és azokban bólogató Jánosok üljenek. Velük szoktak szóba állni (ha egyáltalán), az úgynevezett társadalmi egyeztetés címszó alatt.

Az ilyen egyeztetések Orbán dicséretéről szóló istentiszteletek szoktak lenni, színjátékok a gyalázatban, szügyig mosolyogva. Novák Katalin mint háromgyermekes, aggódó édesanya, és mint á’lamelnök tárgyalt a Nemzeti Pedagógus Kar szervilizmustól csöpögő elnökével, és megegyeztek abban, hogy „mielőbb megnyugtató megoldásra van szükség a tanárok anyagi biztonsága érdekében”. Mindehhez mosolyogtak, sőt, ehhez Novák köré – aki ezúttal hófehér toalettben vigyorgott negyvenkét foggal – kitereltek kiválogatott és dresszírozott gyerekeket is, hogy látszódjon felnövekvő nemzedékünk felhőtelen, kétségek nélküli boldogsága.

Ezek a gyerekek nem káromkodtak. Íme, egy újabb lap a Fidesz kifestőkönyvében, amely voltaképp a Rákosi kor termelési képeire emlékeztet, amelyeken a mi pajtásunk elvegyül az örömökben lubickoló, magáért és a népért dolgozó emberek között. A tanárok anyagi helyzetének megnyugtató megoldására volna javaslatunk egyébként Novák számára, talán szólni kellene a főnökének, hogy emelje meg a fizetésüket. A GKI most végzett egy kósza számítást, hogy mindezt brüsszeli pénz nélkül is megtehetné, de nem teszi. Novák, mint a nemzet egységét megtestesítő közjogi méltóság odahathatna az ügyben, de nem hat.

Helyette vigyorog. Igaz, ha volna valamilyen szándéka egyáltalán, akkor nem a lojális és kitenyésztett Nemzeti Pedagógus Kar elnökével smúzolna és sóhajtozna, hanem kimenne a tüntetők közé, de akkor még összekoszolódhatna a blúza, és értelmet nyerne az élete, ami most nincsen egyáltalán. Tényleg nem tudjuk, Novák voltaképp mivégre van ezen a világon – illetve igen -, de nem azért, amiért ezt a hivatalt létrehozták annak idején, csak épp Orbán ebből is a saját játszóházát alakította ki, értelme tehát semmi. Áder gubbasztott a pontyai közt, Novák meg rohangál, akárha mérgezett egér, és visszaveri a fényt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.