2022. október 10., hétfő

RAKÉTÁKKAL BOSSZULTA MEG PUTYIN UKRAJNA SIKEREIT AZ OROSZ MEGSZÁLLÓKKAL SZEMBEN

TELEX
Szerző: NYILAS GERGELY
2022.10.10.


Hónapok óta nem érte olyan intenzív rakétatámadás Ukrajnát, mint amilyen hétfőre virradóra. A fővárost, az ország középső és nyugati részének városait is sújtó orosz csapások polgári infrastruktúrát értek, több helyen áramszünetet is okozva. Moszkva a Kercsi-szoroson átívelő orosz híd megrongálására válaszul hajtotta végre a támadásokat. Igaz, az öt óra alatt kilőtt 83 rakéta – amelynek több mint felét megsemmisítette az ukrán légvédelem – nem változtat a katonai helyzeten, amelyben Oroszország visszaszorulóban van az általa megszállt területeken, és egyre messzebb kerül eredeti céljától, Ukrajna kapitulációjától.


„Behúzódtam a fürdőszobába, itt legalább nincs ablak” – mondta a Telexnek egy Kijev elővárosában élő nő a fővárost és Ukrajna több nagyvárosát ért hétfői orosz rakétatámadás után, amelynek a hétfő délutáni hírek szerint tizenegy halottja és hatvan sérültje van. A halálos áldozatok közül nyolcan Kijevben vesztették életüket. (Percről percre tudósításunkat itt olvashatja a támadás napjáról.)

Kijeven kívül találat érte a fővárostól délkeletre fekvő Dnyiprót, a nyugatabbra fekvő Zsitomirt, de az 500 kilométerrel arrébb lévő Lvivet és a szintén nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszkot is. Becsapódások voltak Rivne és Poltava megyékben is, összesen tíz nagyobb városban...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.