2022. október 10., hétfő

ÚGY TŰNIK, ELBÚCSÚZHATUNK A MOZIBA JÁRÁSTÓL A REZSIÁRAK MIATT

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2022.10.10.


Most igazi húzófilm sincs, így nettó veszteséget termel minden nyitva tartott óra


Így foglalta össze röviden egy mozis szakember az ágazat jelenlegi helyzetét. A mozik esetében eddig is komoly költségtétel volt az energia, az idei áremelkedés után azonban szinte a teljes bevételt elviheti a fűtés és a villanyszámla. Fejlesztésekre már nincs idő, bezárni kockázatos, nyitva tartani még inkább. Így marad a remény, hogy folytatódik az energiaárak elmúlt hetekre jellemző csökkenése.

A rezsi befizetése után nem marad semmi



A Corvint és öt fővárosi művészmozit fenntartó Budapest Film Zrt. 2021-ben közel 47 millió forintot költött villamos energiára és gázra. A nagyobb tétel akkor az áram volt, amit 2021-re kilowattóránként 19,87 forintért szerzett be a társaság. A jelenlegi piaci körülmények között ilyen fix áras szerződéseket már nem nagyon lehet kötni, a kereskedők a tőzsdei jegyzéshez rögzített ajánlatokat adnak. A szeptemberi átlagos tőzsdei ár pedig közel 160 forint volt kilowattóránként, azaz a kereskedői árrés nélkül is a bő nyolcszorosa a 2021-ben fizetett összegnek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.