2022. október 13., csütörtök

„VISSZATASZÍTÓ, HOGY AZ ORBÁN-KORMÁNY OLYASMI MIATT VÁDOLJA JOGSÉRTÉSSEL AZ ELLENZÉKET, AMIT SAJÁT MAGA A TÖBBEDIK VÁLASZTÁS ÓTA ALKALMAZ ÉS MAGÁTÓL ÉRTETŐDŐNEK TEKINT”

NÉPSZAVA
Szerző: CZENE GÁBOR
2022.10.13.


Visszataszító, hogy az Orbán-kormány olyasmi miatt vádolja jogsértéssel az ellenzéket, amit saját maga a többedik választás óta alkalmaz és magától értetődőnek tekint. Ligeti Miklós jogász szerint csak idő kérdése volt, hogy a másik oldal mikor tanulja meg a Fidesz kampánytrükkjét.


– Ha rossz szabályokat hoz és rossz rendszert működtet a hatalom, amit kihasznál a maga előnyére, akkor aligha várhatja el azt, hogy az ellenzéke teljesen tisztán, nem csak a szabályok betűjét, hanem azok rendeltetését is szem előtt tartva járjon el – nyilatkozta lapunknak Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója.

A Fidesz és a kormánypárti sajtó hetek óta hevesen támadja Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestert, volt miniszterelnök-jelöltet, vele együtt pedig az ellenzéket. Márki-Zay a Magyar Hang podcast műsorában beszélt arról, hogy az Action for Democracy alapítvány jóvoltából még június közepén is több száz millió forintos adomány érkezett az Egyesült Államokból, ennek segítségével tudták kifizetni a kampány utolsó számláit.

Három vagy négy nagyobb tétel jött az amerikai alapítványtól (összességében milliárdos nagyságrendű támogatásról van szó), a pénzt Márki-Zay civil szervezete, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) kapta. „Nélkülük nem tudtunk volna még ennyire sikeres kampányt se folytatni” – mondott köszönet Márki-Zay Péter, hangsúlyozva, hogy a pénzből nem pártokat finanszíroztak, hanem „közismereti tájékoztató kampányokat” folytattak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.