2022. november 9., szerda

ÜLÉSFŰTÉS

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.11.09.


Szaporodnak a jelek. Kigyulladtak a debreceni, Szabadság-telepi református templom padsorai, olyannyira, hogy a tetőszerkezetet is át kellett vizsgálni. Viszont senki nem sérült meg, csak úgy, mint nemrégiben, amikor egy katolikus iskola plafonja szakadt le talán szintén figyelmeztetésképpen, de ügyelve ott is arra, hogy emberépségben kár ne keletkezzen. Jónás ül csak a halban, Ninive egyelőre áll. A két baleset vagy ügy szorosan összefügg a szakrális térben, főleg, ha azt a toldást is hozzá tesszük a debreceni esethez, hogy a templom padsorai az ülésfűtés meghibásodása miatt gyulladtak ki, s innentől már döfi az eset, mert olyan időket élünk, amikor döfinek kell lennie.

Nem akarnánk mi itt sem élcelődni, sem ujjal mutogatni az ülésfűtésre, mint olyanra, mert a templomokban hideg szokott lenni, és a hívők segge is fázhat. A hívő valaga éppoly érzékeny a hidegre azonban, mint akármely hitetlen ülep, így ennek a pikantériáját épp az adja álkeresztényi hazánkban, hogy míg a templomba nem járó, s ezért itt, minálunk másodrendűnek tekintett állampolgár hátsó fele minden további nélkül fagyhat le az ember összes más alkatrészével együtt, a templomokban eszerint kényeztetik a delikvenseket. Ott nincs celziuszlimit, nem jön a hatalom embere a hőmérővel, hogy ellenőrizze a szabályszegést, mint egy hivatalban vagy iskolában, amely helyeken kirúgás jár a túlfűtés vétségéért.

Sok irányba indulhatunk tovább a hír kapcsán, mielőtt eljutnánk a szándékoltan prófétai szerepig és pózig. Elsőként az ülésfűtés, mint a civilizáció dekadenciájának biztos jele. Mert, ha emlékszünk az Agymenőkre, abban pedig a részeg Rajesre, aki az egész világot, de legfőképp az apját szidta, mert ugyan BMW-t vett a fiának, de abba ülésfűtést nem, amitől az elkényeztetett kölyök elnyomva érezte magát, másodrendűnek, mint mi a templomjárókkal szemben, akiknek a valagát is melengetik, míg minekünk a kedves vezető azt vetette oda rezsipanaszainkra, hogy fogyasszunk kevesebbet vagy keressünk többet, és részéről ezzel a rólunk való gondoskodás le is volt zárva.

A templom tehát – amelyre hőkorlátok nem vonatkoznak a központi hatalomtól – ezek szerint nem fogyaszt kevesebbet, hogy többet keres-e, az meg titok, de minden egyes fillér, amivel ott a hívők seggét langyítják, tőlünk származik, felhorgadásunk tehát ezen a ponton jogosnak mondható. Hogyhogy neki futja a dekadenciára az én pénzemből, míg én ezt saját magamnak nem engedhetem meg, és máris előttünk áll a konfliktus forrása, ami olyan szinte, mint a stadionok gyepének napoztatása. Ugyanekkor és szintén ide tartozóan az állam az új szociális törvényével azt mondja, hogy felőle mindenki ott dögölhet meg, ahol van, ami az orbáni rezsiútmutatások egyenes folytatása és folyománya...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.