2022. november 4., péntek

VARGA HOMELESS JUDIT

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.11.05.


Nem lennénk Varga Judit. Igazából nagyon sok mindent fel tudnánk sorolni, miért nem lennénk ő, momentán azonban a hontalansága, űzött vad mivolta miatt. Hogy nem is lehetnénk, annak viszont egy nagyon biztos oka van, képtelenek volnánk annyit hazudni, mint ő, ami tulajdonsága – mármint a hamisság parttalan buzgása – igazságügyi miniszterként elég különös képesség, de ezen annyira csodálkozni nincs mit. Varga valóságai is párhuzamosak, az idősíkokat saját belátása szerint kezeli, ami maga után hozza a tények óhatatlan ferdülését vagy ferdítését, összefoglalva tehát, ami interjút most adott az American Conservative című lapnak, attól az ember leginkább visítva verné a fejét a falba.

Ennyit azonban nem ér az egész, így érjük be azzal, a magyar igazságügyi miniszter mivel eteti az American Conservative feltehetően trumpista olvasóit. Illetve rajtuk keresztül és általuk minket is azzal a különbséggel, hogy nekünk feltűnik, milyen ordenáré módon hazudik, s bár nem kellene, de kinyílik a bicska a zsebünkben. Induljunk el onnan, hogy az életrajzok szerint hősünk 1980-ban látta meg a napvilágot, ebből fakadóan, amikor jelenlegi idolja a szavak szintjén hazazavarta az oroszokat, alsós kis hugyos volt, következésképp dekázni ugyan lehet, már tudott, de Európában csalódni nem annyira, holott ezt állítja. Gondoljunk bele a kis, kilenc éves Varga Jucusba, akit a Gulág fenyeget.

Megmagyarázom egyébként, mert az American Conservative nyájas olvasóit azzal etette, hogy mi itt – és ő is – kommunista terrorban éltünk, ha kinyitottuk a szánkat, vittek minket Szibériába, egyebek. Innen van az, hogy Vargában már ilyen ifjan buzgott a mérhetetlen szabadságvágy, de már ekkor csalódnia kellett Európában, ahol, idézem: „nyomást gyakorolnak ránk, hogy álljunk a sorba, különösen a nemi politikában vagy a migrációban”. Képes beszéddel is él nagy csalódottságát leírandó, miszerint úgy érzi magát Európára pillantva, mint a katona, aki hazatér a háborúból, és azt látja, hogy a családja már nem ugyanaz, mint amikor elment. Ő tudja, és a lelke rajta...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.