2022. december 29., csütörtök

A GYEREKEKKEL OTTHON TÖLTÖTT HOSSZÚ ÉVEK TOVÁBB ERŐSÍTIK A NŐK ÉS FÉRFIAK KÖZÖTTI EGYENLŐTLENSÉGET

QUBIT
Szerző: KENDE ÁGNES
2022.12.29.


Magyarországon a 3 év alatti gyereket nevelő anyák gyakorlatilag kivonulnak a munkaerőpiacról, és ezzel hosszú távon hatalmas hátrányba kerülnek. A szakemberek szerint a nők foglalkoztatási lemaradásának csökkentését a bölcsődei férőhelyek növelésével, a mindkét szülőre vonatkozó szülési szabadsággal, a rugalmas foglalkoztatással és az attitűdök megváltoztatásával lehetne javítani.


„Ha holnapra annyi bölcsődei férőhely lenne, mint amennyi 2-3 éves korú gyerek van Magyaroroszágon, akkor is csak 7-8 százalékponttal több, tehát az otthon maradó nők negyedét tudnánk csak vele elérni. Ez egyfelől szignifikáns hatásnak mondható, és azt mutatja, hogy szükség van a bölcsődefejlesztésre, de az is látszik, hogy önmagában a bölcsődei ellátás elérhetősége nem fogja megoldani azt a helyzetet, hogy a nők visszamenjenek dolgozni” – mondja Krekó Judit, a Budapest Intézet és a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) kutatója. A közgazdásszal két nemrég megjelent írás, egy Magyarországot Lengyelországgal összevető tanulmány és a kora gyerekkori intézményeknek a női foglalkoztatásra való hatását vizsgáló kutatás miatt beszéltünk arról, hogy az uniós átlaghoz képest mindkét országban nagy a fiatal nők és férfiak foglalkoztatási aránya közötti különbség, és ez leginkább annak köszönhető, hogy a 3 év alatti gyereket nevelő kisgyerekes nők praktikusan kivonulnak a munkaerőpiacról.

Hogy mi akadályozza a nőket abban, hogy hamarabb visszamenjenek dolgozni? Nehezen lehet bejutni a bölcsődékbe, ha egyáltalán van a közelben. Alig vannak rugalmas foglalkoztatási megoldások, pláne olyanok, amik az apákra is vonatkoznának. Ezen kívül az apák még mindig kevésbé vesznek részt a kicsi gyerekeik gondozásában, és olyan személyre szabott aktív munkaerő-piaci intézkedések sincsenek, amik megkönnyítenék a munka és a családi élet összeegyeztetését. És akkor még nem beszéltünk a már-már hugarikumnak számító hosszú szülési szabadságról: nálunk teljesen kiugró módon akár három évig is otthon lehet maradni egy gyerekkel, amit tovább erősít az elképzelés, hogy az anyának otthon van a helye a gyerekkel – olvasható Krekóék tanulmányaiban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.