2022. december 9., péntek

A KORMÁNY FELHATALMAZTA SAJÁT MAGÁT A KÖLTSÉGVETÉS CSAKNEM TELJES ÁTÍRÁSÁRA – HUPPA-LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2022.12.09.


A háborús veszélyhelyzetre hivatkozva

Mostantól – a rendelet péntektől máris hatályos – a parlament közreműködése nélkül írhat magának új költségvetést a nyáron elfogadott törvény helyett. Igazi beleszólása a Költségvetési Tanácsnak (KT) marad, amelyet Kovács Árpád egykori ÁSZ-elnök vezet, tagja Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank és Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke.

Ebben a csatában nem Matolcsy áll nyerésre

A jegybankelnök szeszélyeivel több alkalommal foglalkozott a sajtó, ettől nem függetlenül feltétlen lojalitást vár el közvetlen munkatársaitól. Ennek nem tudott megfelelni Nagy Márton, aki alelnökként dolgozott Matolcsy alatt a jegybankban, és akinek – meg nem erősített információk szerint – méltatlan körülmények között kellett távoznia onnan. Hogy aztán nem sokkal később már Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadójaként, utóbb pedig gazdaságfejlesztési miniszterként bukkanjon fel, ellensúlyt képezve egykori mesterével szemben…

Jelzésértékű, ha Orbán a döntőt választja az uniós csúcs helyett

A bronzmérkőzés december 17-én, szombaton, a döntő 18-án vasárnap lesz. Ez azért érdekes, mert éppen egybeesik az uniós csúccsal.

Magához rendelte Pintér Sándor a “legrenitensebb” iskolák igazgatóit

Meghívót kapott többek között az Eötvös József Gimnázium, a Vörösmarty-, a Karinthy-, a Kölcsey-, valamint a Madách-gimnázium igazgatója.

Szijjártó Péter személyesen üdvözölte Mészáros Lőrinc új vállalkozását

A cseh-magyar társaságban a MÁV előírásainak megfelelő berendezések szoftver- és hardverelemeinek korszerűsítése, későbbiekben pedig gyártása lesz a feladat.

Szellemi honvédőnek nyilvánította Szijjártó Pétert a CÖF

A Békemeneteket is szervező kormánypárti szervezet a külgazdasági és külügyminiszter „Brüsszel” ellen folytatott kitartó háborúját díjazhatta.

Kövér László: A Nemzeti Múzeum a szellemi honvédelem erődje

“Kövér arról is értekezett, hogy az információtechnológiai fejlődés eredményeképpen az emlékezet és az azt megalapozó identitás fölötti uralom mára a leghatékonyabb hatalompolitikai eszközzé vált, vagyis hogy emberek egy csoportja a tulajdonukban vagy befolyásuk alatt álló tudatipar (oktatás, kultúra és média) révén a saját akaratukat, érdekeiket és értékeiket világszinten elfogadtassák, rákényszerítsék embertársaikra.”

Stimmel.

Felnőttbarát szállodaként hirdeti magát a több milliárdos állami támogatásból felépült felcsúti sportszálló

A Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány (alapító: Orbán Viktor, kuratóriumi elnök: Mészáros Lőrinc) az első beadott tervében azt írta, hogy „a Felcsúti Center pályán a rendezvények zavartalan lebonyolítása érdekében szükségesnek tartjuk az Ifjúsági Sport szálláshely megépítését“.

Orbán Viktor belerondított a Mol ünnepébe

A Molt meglephette a két ünnepi pillanat – az árstop eltörlése és az öt éve tervezett, méltóságteljes székház átadása – közé ékelődő adóemelés.

Közel 180 millió forintot kap informatikai infrastruktúrájának fejlesztésére az Integritás Hatóság

Rogán Antal kezdeményesére a Belső Ellenőrzési és Integritási Igazgatóság ugyanerre a célra 110,7 millió forintot kap.

Palkovics László lett a győri egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi vezetője

Az Autóipari Próbapálya Zala Kft. százszázalékos állami üzletrésze vagyoni juttatásként a győri egyetemi alapítvány tulajdonába kerül, és az ipari parkot is állami tulajdonba veszik az N7 Holding Zrt.-től, majd az is az egyetemet fenntartó alapítványhoz kerül.

Vesztegetés és hűtlen kezelés miatt feljelentést tett a csengeri örökösnő

P. Mária szerint a pénzt a cég Kósa Lajosnak küldte „alkotmányos költségként”, az ő szerepe a feljelentés alapján annyi volt, hogy átvette, majd átadta a pénz a politikusnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.