2022. december 30., péntek

HOL BUJKÁL KOVÁCS BÉLA?– HUPPA-LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2022.12.29.


KGBéla nem kezdte meg a büntetésének letöltését

Sajtóhírek szerint az egykori politikus idén januárban még Oroszországban tartózkodott, és ha jelenleg is ott él, akkor a kiadatása sem lenne egyszerű procedúra, sőt, ha ott marad, Kovács Béla akár meg is úszhatja a fegyházat.


Még itt: Szele Tamás: Dicsérjen meg téged a RIA Novosztyi…

Mi állhat a rejtélyes oroszországi halálesetek mögött?

Bill Browder amerikai születésű brit befektető szerint az idei halálesetek mögött az állhat, hogy a szankciók pénzügyi nyomást helyeztek Putyinra, az elhunyt üzletemberek és cégvezetők pedig nemet mondhattak arra, hogy bevételeikből finanszírozzák a háborút. Ezért eltették őket láb alól, az utódjuknak pedig már ennek fényében fogják újra feltenni a kérdést.

Varga Judit mélyen hallgat a Budaházy-ügyről

Mindig mélyen hallgat, amikor valami kínos ügy érinti a tárcáját… Bárándy Péter ügyvéd, korábbi igazságügyi miniszter szerint önmagában egy büntetőeljárás elhúzódása nem elégséges ok a kegyelemi jogkör gyakorlására.

Egy rendelettől nem lesz a disznónak nyolc lába

„Kezd banánköztársaság-hangulata lenni a dolognak. Hoznak egy rossz intézkedést, amit aztán újabb rossz intézkedésekkel akarnak korrigálni…”





2022 nem a forint éve volt

Ki mondta: „a gyengébb forint gyengébb államot jelent, és a gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak”?

A fideszes győzelmi beszámolóból csupán a lényeg maradt ki

Egy, az Alföldön, síkviszonyok között épülő vasúti fejlesztés lesz az országban valaha épült legdrágább vasútvonal.

A tanév meghosszabbításán gondolkodik az Orbán-kormány

A kabinet azt látná jónak, ha a tanév június 15-e helyett június 30-áig tartana – tudtuk meg a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnökétől, aki maga is részt vett a Belügyminisztérium (BM) által szervezett pénteki közoktatási konzultációs fórumon. Szabó Zsuzsa lapunknak azt mondta, erről Pintér Sándor belügyminiszter beszélt, de további részleteket nem tudtak meg, miután a találkozón csak korlátozottan lehetett kérdezni.

Kunetz Zsombor: az egészségügy helyzete lehet még sokkal fájóbb és rosszabb

“A magyar társadalom azt kapja, amit megérdemel. Erre szavazott, ezt választotta, ezt választja továbbra is. A magyar társadalmat – a társadalom egészéről beszélek, nem az egyes mikrokörnyezetekről – nem zavarja sem az egészségügy, sem az oktatás állapota. Társadalmunk nagyobb részének ez jó, úgy, ahogy van. “

Az Orbán-kormány talált még 25 milliárdot a kórházaknak, de az ápolókat azért sikerült átverni

Az érintettek a korábbi államtitkári megnyilatkozások alapján januári béremelésre számítottak, az erről megjelent jogszabály ezzel szemben két lépcsőben, s először csak jövő év júliusában, majd pedig 2024 márciusában nyúlna hozzá a bérekhez.

Kötelező lesz a koronavírus-teszt az USA-ba érkező kínaiaknak

Az utazóknak két napnál nem régebbi negatív koronavírus-teszttel kell rendelkezniük, és azt még azelőtt kell bemutatniuk, hogy felszállnának a repülőgépre.

Bár 250 millióan covidosak Kínában, Magyarország nem tervez szigorítani a beutazáson

Az NNK szerint Magyarországon a járvány most mérsékelt, köszönhetően a magas átoltottságnak is.

Megvan az oka a NER-lapok erdélyi bezárásának: az ukrán háború!

Arról nincs egy szó sem: az utóbbi években e célra adott legalább hétmilliárdnyi adóforint hova folyt el, és miért nem tudtak legalább egy önfenntartó nyomtatott orgánumot összerakni belőle.

Távozik a Napi.hu ügyvezető igazgatója

Utódja az a Varga Endre lesz, aki a sajtószabadság-ellenes lépéseket tevő személyeket tartalmazó nemzetközi feketelistán szerepel néhány hónapja.

Idén is szórta a pénzt a közmédia

A szabad sajtóért tüntetőket távol tartó fejlesztéseket egy börtön is megirigyelhetné…

Fantasztikusan kacagtató paródia lett Rákay Philip egymilliárdos Aranybulla-sorozata

“…bár igaz lehet, hogy bő hatszázmillió forint közpénz talán kicsit sok az Uborka és a Gálvölgyi Show folytatására, de ne az árat nézzük, hanem a végeredményt! Végre a kormány is megmutatta, hogy van humora.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.