2022. december 6., kedd

MATOLCSY SZEMET VETETT A LAKOSSÁGI MEGTAKARÍTÁSOKRA - TISZTA SOR, NEM BÍR A JEGYBANK AZ INFLÁCIÓVAL

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: B. VARGA JUDIT
2022.12.06.


Vicces is lehetne, ha nem a mi bőrünkre menne, ahogy a jegybank elnöke a kormányra mutogat az elkövetett hibákért, miközben saját háza táján is bőven sepregethetne. A magyar gazdaságot kart karba öltve sikerült a jelenlegi helyzetbe navigálni. Most elvárná, hogy mi mindannyian húzzuk ki onnan.


Hatalmas vihart kavart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének az Országgyűlés Gazdasági bizottságának ülésén elmondott beszéde, amit az RTL Klubnak sikerült megszereznie. Pedig Matolcsy György szavai valójában nem jelentettek akkora újdonságot, a gazdasághoz értőknek pedig meglepetést sem igazán okoztak.

Az infláció legyőzéséhez az MNB önmagban már nem elég – derült ki az elnök szavaiból már az idén tavasszal. Beszéde azután hangzott el, miután a jegybank brutális kamatemelésről döntött. Hol vagyunk már persze az akkori 5,4 százalékos alapkamattól (a ráta jelenleg 13 százalék). Matolcsy ennek ellenére sokáig hallgatott.

A jegybank és az állam karöltve térítette rendre el a pénzpiaci folyamatokat (is, hiszen ezt a gazdaság egészében is gyakorolták és gyakorolják most is). Már 2019-ben kettős kamatszint volt Magyarországon, hiszen a szuperállampapírral tömték a tehetősebbek zsebét, miközben a többség csak nulla körüli banki betéti kamattal találkozhatott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.