2022. december 30., péntek

„NEM GONDOLOM, HOGY EZ ÍGY ELFOGADHATÓ” – AZ ORBÁN-KORMÁNY TALÁLT MÉG 25 MILLIÁRDOT A KÓRHÁZAKNAK, DE AZ ÁPOLÓKAT AZÉRT SIKERÜLT ÁTVERNI

NÉPSZAVA
Szerző: DANÓ ANNA
2022.12.30.


A beszállítók a kórházaktól tudták meg, hogy az egészségügyi intézmények képesek lesznek az adósságaik kiegyenlítésére. Közben az ápolók megalázó helyzetről beszélnek.


Talált még a kormány újabb 25 milliárd forintot a kórházak adósságcsökkentésére. Ezzel az összeggel és a december közepén az intézményekhez már e célra eljuttatott 30 milliárd forinttal gyakorlatilag lenullázzák az egészségügy idei tartozását.

Bár a Magyar Közlönyben a karácsony előtti rendeletcunamiban megjelent az erről szóló kormányhatározat is, gyakorlatilag még az érintettek sem vették észre, hogy a költségvetés „gazdaság újraindítása” című fejezetéből mintegy 137 milliárd forintot csoportosítottak át különböző területekre. Ebből az összegből jutott egyebek mellett az egészségügy háttér intézményeinek – az Országos Mentőszolgálatnak és Országos Vérellátó Szolgálatnak összességében félmilliárd forint –, és ezen felül újabb 25 milliárd forint a kórházak adósságkezelésére. Az összeg az Országos Kórházi Főigazgatóság közvetítésével jutott el az intézményekhez egy szerda délutáni levél kíséretében, amelyben arról is rendelkezett a fenntartó, hogy december 31-ére nem maradhat az intézménynek adóssága. Lesznek olyan kórházak, ahol az így juttatott összeg sem elég a tartozás maradéktalan felszámolására...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.