2022. december 28., szerda

OKTATÁS 2022: A SZTRÁJKOK ÉVE VOLT

MFOR.HU
Szerző: KORMOS OLGA
2022.12.28.


Ilyen volt 2022-ben a közoktatás helyzete, s most már nyilvánvaló, hogy úgy lépünk át 2023-ba, hogy nem valósult meg a pedagógusbéremelés..
.

JANUÁR

Némi káosszal indult a tanév, és közben nagyot ugrott a koronavírus-fertőzöttek száma is több általános és középiskolában.

Január 15-én országos demonstrációt tartottak az oltatlan tanárok, akik közül sokaktól megvált a munkaadója, s megtudtuk, hogy harmadára csökkent a pályakezdő pedagógusok száma két év alatt.

Január 22-én zajlott a középiskolások központi írásbeli felvételije, amikor a Kürt Alapítványi Gimnáziumnál tapasztalt szabálytalanságok miatt a magyar felvételit nem engedték megírni 150 diáknak.

Bár az akkor még létező Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) törvénytelennek minősítette a január 31-re tervezett pedagógus-sztrájkot, a bíróság szerint az jogszerű volt, így 20 ezer tanár sztrájkolt országosan az iskolákban január 31-én.

FEBRUÁR

A szakszervezetek felülvizsgálati kérelemmel a Kúriához fordultak, mivel álláspontjuk szerint kizárólag az elsőfokon a kormány által előadott jogi érvek alapján vizsgálták a január 31-i sztrájk jogszerűségét.

Február 21-én nyolc intézményben száznál több tanár tagadta meg a munkát. A február 11-i kormányrendelet ellen emelték fel a szavukat, amely szerintük elvette tőlük a sztrájk valódi jogát.

A két pedagógus szakszervezet az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy helyezze azonnal hatályon kívül a kormány sztrájkrendeletét. Tóth Endrével, a Momentum oktatáspolitikusával beszélgettünk a választások előtt, aki szerint el kéne törölni a pedagógusok életpályamodelljét.

Döntött a bíróság a pedagógusok márciusra tervezett sztrájkjáról, amellyel kapcsolatban a szakszervezetek kijelentették: Magyarországon ellehetetlenült a sztrájkjog, mint alapjog gyakorlása, ezért még inkább indokolt az országos polgári engedetlenségi mozgalom, ami február közepén is több iskolában folytatódott, miközben a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) megyei szervezetei, illetve a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) négy tiltakozó eseményt is szervezett...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.