2023. január 17., kedd

EGYRE CSÖKKEN A NYUGDÍJAK REÁLÉRTÉKE? - HA A HIVATALOS STATISZTIKA MÁST IS MUTAT MAJD, A MAGAS ÁRAK MARADNAK

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: B. VARGA JUDIT
2023.01.17.


Miközben a kormánnyal nagyon is baráti új „megabank” kevesellte az élelmiszerek tavalyi drágulását, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) további nyugdíjemelést követel. Mint hangsúlyozták: az idősek járandósága a 2021-es 0,3 százalék után 2022-ben reálértéken további 1,2 százalékkal csökkent.


Tavaly az év utolsó hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 24,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – tudatta a KSH. A nyugdíjasok kosarában jelentősebb tételt kitevő élelmiszerek ára viszont ugyanebben az összevetésben 44,8 százalékkal ment feljebb. Az MKB Bank és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői erre úgy reagáltak, hogy a vártnál kisebb mértékben drágultak az élelmiszerek. Azt nem jelezték, szerintük mégis mennyivel kellett volna megugraniuk az áraknak.

Több elemző is pozitív meglepetésként értékelte egyébként a decemberi inflációs adatot. Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint a 24,4 százalékos decemberi infláció jóval elmarad a 25 százalék feletti piaci várakozásoktól. Mint hozzátette: többek között az élelmiszerek okoztak meglepetést azzal, hogy havi szinten nagyjából csak 2 százalékkal drágultak, ehhez hasonlóan alacsony havi áremelkedés a múlt év első hónapjaiban volt. Nagy János, az Erste makrogazdasági elemzője úgy fogalmazott, hogy vártnál alacsonyabb decemberi infláció örömteli, de egyelőre nem változtatja meg a nagy a képet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.