2023. január 24., kedd

TÜTTŐ KATA: A BERUHÁZÁSOK KÖZPONTOSÍTÁSA MEGBÉNÍTJA AZ ÖNKORMÁNYZATOKAT

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH-KÁLLAI SZILVIA
2023.01.24.


Mivel csak egy tervezetről van szó, még él a remény, hogy nem lesz belőle semmi, vagy jelentősen átírják – mondta a főpolgármester-helyettes a Hírklikknek. Tüttő Katával beszélgettünk az új beruházási törvényről, amely lényegében minden döntést a miniszter, Lázár János kezébe helyez. A szocialista politikus szerint ez az önkormányzatok szemszögéből azt jelenti, hogy teljesen megbénul az összes beruházás, és el is keni a felelősséget.


Gyakorlatilag az önkormányzatok szabad forrásai elfogytak, az összes adóbevétel a kormányhoz megy, és annak egy részét visszacsorgatják különböző logikával, minimális adóbevételek mellett – kezdte a jelenlegi helyzet bemutatását Tüttő Kata. Már régóta ott tartunk, hogy a beruházásokra – amelyek nem egy új stadion vagy híd megépítéséről szólnak –, és a meglévő infrastruktúra életben tartására sem volt már elegendő forrásuk az elmúlt tíz évben az önkormányzatoknak. Mindig EU-s pénzből és állami, egyszeri megítélt támogatásból csinálták a beruházásaikat. „Most jutottunk el oda, hogy az energiaválságban már a normál működésre sem elegendő az, ami az önkormányzatoknál van” – magyarázat a főpolgármester-helyettes.

A beruházási törvénytervezet a jelenlegi elképzelések szerint csak azokra a beruházásokra vonatkozik, amikben állami vagy uniós forrás van. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az önkormányzatok ma már szinte csak uniós vagy állami támogatásokból tudnak bármit csinálni. Legyen szó bölcsőde felújításról, energetikai korszerűsítésről, vagy felüljáró felújításról, csőcseréről, szennyvíztisztítóról. Még Budapest is ott tart, hogy a meglévő infrastruktúráját már nem tudja az itt hagyott adóbevételekből fenntartani. Hiszen az egy szem iparűzési adó nagy részét is már magához vonta a kormány...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.