2023. január 16., hétfő

VICTOR ANDRÁS: MINDEN TÁRSADALMI CSOPORTBAN UGYANOLYAN ARÁNYBAN SZÜLETNEK TEHETSÉGEK

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2023.01.16.


Kétségtelenül növeli az autonómiát, ha nem a minisztérium, hanem az egyetem dönt arról, hogy mennyi legyen a ponthatára, de ez nevetséges dolog. Az egyetemi autonómiának nem ez a lényege, hanem az, hogy tartalmi szempontból autonóm legyen, vagyis mit, hogyan és milyen rendszerben tanít, kiket alkalmaz – mondta a Hírklikknek Victor András, az ELTE nyugdíjas tanára. Hozzátette, a ponthatárnál sokkal fontosabb az, hogy milyen a tanulási szellem, s miképpen képzelik el a tanár és a hallgató szerepét az adott egyetemen.


2023-tól több ponton is változik a felsőoktatási felvételi, megszűnik a kötelező emelt szintű érettségi és a központi minimumponthatár is. Ön szerint milyen következményei lehetnek ennek a felsőoktatásban?

Ami az emelt szintű, vagy nem emelt szintű érettségit illeti, azt gondolom, van ugyan szerepük a középiskolában megtanult ismereteknek az egyetemen, de nem igazán meghatározóak. Az, hogy valaki mennyire tud egy egyetemen helytállni, milyen jó szakember lesz belőle, az elsősorban azon múlik, hogy mennyire tanult meg tanulni. Megtanult-e önállóan tanulni, együtt tanulni, együttműködni. Tulajdonképpen ez elsősorban kompetencia kérdése, nem a gimnáziumban szerzett tárgyi ismereteken múlik. Ezzel nem akarom lebecsülni a szerzett tudást, de nem azon múlik. Pontosan tudjuk, hogy az egyetemeken azok a sikeresek, akiknek az intelligencia kvóciense magas, és nem azok, akiknek ötösük volt egy-egy tantárgyból...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.