2023. február 26., vasárnap

AMERIKA SZERINT ORBÁN NEM BÉKEPÁRTI, HA PUTYIN FELELŐSSÉGÉRŐL EGY SZAVA NINCS

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2023.02.26.


Az amerikai Egyesült Államok visszautasította Orbán valótlan állításait arról, miszerint Amerika “háborúpárti”, Orbán pedig “békepárti” lenne. Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége útján kifogásolta, hogy Orbán “az Egyesült Államokat, Magyarország szövetségesét, az országot fenyegető három tényező egyikeként jellemezte”. A nagykövetség közleménye szerint azonban nem létezik sem “béketábor”, sem „háborús tábor”. Csak Oroszország létezik, és vele együtt azok, akik nem ismerik el Oroszország felelősségét a háború folytatásában.

Ez azt jelenti, hogy Amerika szerint Orbán nem a béke, hanem Putyin és a népirtó, tömeggyilkos Oroszország híve. Ezt jelenti a “béketábor” kifejezés, amely “táborban” egyébként Orbán egyedül van Európában és a világ civilizált demokratikus országai között. Rajta kívül ebben a “táborban” senki nincs. Az amerikai nagykövetség világossá tette azt is, hogy kik azok, akiket Orbán hamisan “háborúpárti” tábornak nevez: “akik támogatják Ukrajna erejét és jogát ahhoz, hogy megvédje szuverenitását, függetlenségét és területi önállóságát”. Orbán pedig nem tartozik ezek közé.

Az amerikai közlemény szerint nem a “békepártiság” és a “háborúpártiság” különbözteti meg Magyarországot és Amerikát (továbbá az Európai Uniót és a demokratikus, szabad Nyugatot), hanem az Oroszországhoz való viszony, s a megtámadott áldozat, Ukrajna önvédelmi jogának elismerése és támogatása. Eszerint Orbán nem “békepárti”, hanem oroszpárti, aki elveti egy oroszok által megtámadott ország szuverenitáshoz, függetlenséghez és területi önállósághoz való jogát. A béke számára a megtámadott fél lefegyverzését, és a tömeggyilkos agresszor győzelmét jelenti.

Az Egyesült Államok kormánya a közlemény szerint tisztában van annak tényével és jelentőségével, hogy Orbán Viktor hazudik, uszít az Egyesült Államok, az EU ellen. A Nyugat ellenségének oldalán áll, saját szövetségeseit nevezi a Magyarországot fenyegető veszélynek. Nyilván olvasták – Orbán évértékelő beszéde elé időzítve – a kormány szócsövének számító Magyar Nemzet cikkeit arról, hogy az Európai Unió a “gonosz birodalma”, a NATO pedig nem védi, hanem veszélyezteti és fenyegeti Magyarországot és Európát. Ezek a szövegek majdnem hadüzenettel érnek fel.

Az Egyesült Államok rövid, visszafogott, de világos állásfoglalása végén közli a lényeget, ami lenullázza Orbán hazugságait: “Orbán Viktor évértékelő beszédében több amerikai tisztviselőt is megnevezett. Elmulasztotta azonban megemlíteni annak a személynek a nevét, aki egyedüliként vethet véget ennek az értelmetlen háborúnak. Ez pedig nem más, mint Vlagyimir Putyin.” (Jegyezzük meg: Orbán kocsmai hangnemben szólt az Egyesült Államok tisztviselőiről, mondhatnánk: “több tiszteletet Amerikának, több tiszteletet az amerikai népnek.”)

Orbán a független országot megtámadó, gyerekeket gyilkoló és elrabló, nőket erőszakoló és civileket tömegsírokba lövöldöző háborús bűnös Putyin támogatója, a megtámadott országot segítő Nyugat ellensége. Ez világos beszéd, és ezek a tények. Ezt a tényt próbálja Orbán leplezni álnok módon a “békepárti” és “háborúpárti” retorikával, magát “békepártinak” nevezve, miközben ő az, aki a háborút megindító, a háborút a “végső győzelemig” folytató Putyin mellett áll. A “háborúpártiságnak” azt nevezi, amikor a megtámadott fél nem adja meg magát Putyinnak.

Feloldhatatlan ellentmondás feszül Orbán nyilatkozatai és magatartása, valamint Magyarország NATO-tagsága és EU-tagsága között. Orbán úgy áll a NATO és az EU ellenségének, Putyinnak az oldalán, hogy országa a NATO és az EU tagja. Ezt az ellentmondást igyekszik leplezni a “békepárti” és “háborúpárti” felosztással, mintha a háborúhoz való taktikai elgondolásban lenne különbség, ami nem igaz (nem elhanyagolható részlet, hogy a hazugságban ő a jó, aki békét akar, a NATO, az EU és Amerika pedig a gonosz, aki háborúpárti)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.