2023. február 28., kedd

ELSŐS LESZ A GYEREK, SZORONG A SZÜLŐ – AZ ISKOLAVÁLASZTÁS RÉMÁLMA NORMÁLIS, HOGY ENNYIRE KIKÉSZÍTSEN MINKET A GYEREKÜNK ISKOLÁZTATÁSÁNAK KÉRDÉSE?

WMN.HU
Szerző: KAA
2023.02.27.


Rengeteg szülőre hatalmas nyomást helyez az iskolaválasztás kérdése, pedig nem biztos, hogy annyi minden múlik rajta, mint hinnénk – állítja Kerekes Anna (aki egyben érintett anya is), és el is mondja, miért gondolja így.

A környéken, ahol lakom, meglehetős hiány van a hat-hét évesekből, és az önkormányzatok egyelőre nem döntöttek úgy, hogy betelepítenek elsősöket, vagy kecsegtető feltételekkel ide vonzzanak olyan családokat az ország más részeiről, akik iskolakezdésre érett gyereket nevelnek. Ez pedig azt jelenti, hogy azok, akik most lesznek elsősök, nagyobb eséllyel jutnak be olyan állami iskolákba is, amely nem az ő körzetükbe tartozik. Ez néha azonban erősebb nyomasztás a szülőnek, mint amekkora áldás.

Mi az a körzetes iskola?


Akit nem érint a téma, annak gyorsan elmondom, hogy a magyar települések, köztük Budapest is, körzetekre van osztva, és központilag meghatározzák, hogy mely általános iskolának kell befogadnia az adott körzetben élő gyerekeket. A rendszer – amennyire én tudom – logikusan épül fel: az adott iskolához közel eső utcák tartoznak a körzetébe, a bizonyítottan ott élő gyerekeket fel kell oda venniük.

Arra is van lehetőség, hogy valaki nem a körzetébe tartozó állami iskolába írassa be a gyerekét, de oda értelemszerűen nem biztos, hogy felveszik (és írathatja magániskolába is). Először ugyanis azokkal a gyerekekkel kell feltölteni a szabad helyeket, akik a körzetben laknak, és oda szeretnének járni.

Vannak nagyon népszerű iskolák és osztályok, ahová nehéz nem körzetesként bekerülni, és nem kevés család folyamodik kisebb csalásokhoz is annak érdekében, hogy bejuttassa oda a gyereket. Ez általában azt jelenti, hogy szereznek valahogyan egy körzetes lakcímet – ilyenkor életvitelszerűen nem ott lakik a gyerek, de az igazolványán az a cím szerepel, tehát az iskola köteles felvenni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.