2023. február 10., péntek

ÍGY JÁR JÓL AZ ÁLLAM AZ INFLÁCIÓVAL ÉS A REKORDER FORGALMI ADÓVAL

TELEX
Szerző: BRÜCKNER GERGELY
2023.02.10.


A fogyasztást terhelő adók arányaiban azokat sújtják jobban, akiknek a jövedelmük nagyobb részét kell elkerülhetetlenül fogyasztásra, például élelmiszerre költeniük. Ám az Európai Unióban egyedülállóan magas magyar áfát joggal szereti a kormány, mert könnyen beszedhető és nem rontja annyira a versenyképességet, mint az élőmunkát, vagy a nyereséget terhelő adók. A költségvetés valójában az inflációt sem utálja olyan nagyon, hiszen a bevételek ilyenkor a várt szint felett alakulnak, a kiadások azonban kontrollálhatók maradnak, inkább csak késéssel követik az inflációs mozgást.


Egészen megdöbbentő, hogy a 2022-es költségvetésben mennyire megugrottak a forgalmiadó-bevételek. Mint a Portfolio.hu cikke is megemlíti,

az előirányzott 5487 milliárd forint helyett 6860 milliárd forint áfa folyt be, ez 25 százalékkal magasabb forgalmi adó, mint a terv.


Ha ezt Magyarország lakosságára vetítenénk, ami természetesen így nem teljesen értelmes, hiszen a cégek is fizetnek áfát, azt mondhatnánk, hogy a magyar lakosok összessége fejenként több mint 700 ezer forintot fizetett be az államnak a fogyasztása után. De miként lehetséges ez, ha a 2022-es éves infláció mindössze 14,5 százalék volt (igaz, a friss januári havi adat már 25,7 százalék)? Az Amundi, az Equilor, az ING és a K&H Bank elemzőinek segítségével megpróbálunk pár összefüggést megvilágítani...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.