2023. február 9., csütörtök

JÖN A HÁBORÚ KRITIKUS SZAKASZA: NAPOKON BELÜL INDULHAT A NAGY OROSZ OFFENZÍVA

G7.HU
Szerző: KOLOZSI ÁDÁM
2023.02.09.


Ukrán várakozások szerint bő egy héten belül elindul a tavaly februári invázió óta az eddigi legnagyobb orosz offenzíva. Az elmúlt napokban több, egymást erősítő ukrán hivatalos megszólalás is azt valószínűsíti, hogy a támadásra még az invázió kezdetének évfordulója, február 24. előtt sor kerül. Nyugati hírszerzői jelentések mellett az orosz csapaterősítésekről szóló helyi beszámolók is ezt valószínűsítik.

Andrij Csernyak, az ukrán katonai hírszerzés egyik vezetőjének állítása szerint Putyin arra utasította fegyveres erőit, hogy legkésőbb márciusig foglalják el Donyeck és Luhanszk megyék egészét. Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter, akinek a lecserélése gyakorlatilag már biztosra vehető, a hétvégén szintén arról beszélt, hogy várakozásaik szerint Oroszország még ebben a hónapban újabb offenzívát indít a Donbászban.

Az ukrán hadsereg egyik tanácsadója a Financial Timesnak ugyancsak azt mondta, hogy Kijev nagyon megbízható értesülésekhez jutott Oroszország támadási szándékáról, és az offenzívára már tíz napon belül sor kerülhet. De Zelenszkij elnök is arról beszélt a nyilvánosság előtt szombat este, hogy Ukrajna “olyan időszakba lép, amikor a megszálló egyre nagyobb erőket vet be, hogy áttörje védelmünket”. Mint mondta, Bahmutban, Limánban, Vuhledárban és más irányokban is nagyon nehéz az ukrán egységek helyzete.

Ezt erősítik azok az ukrán beszámolók, melyek az ország keleti és délkeleti részéről számolnak be az orosz erők jelentős erősítéséről. A csapatösszevonások mértékét jelzi, hogy Mariupolba egy hét alatt 10-15 ezer újabb orosz katona érkezett tengeri úton, ezzel lényegében megduplázták az orosz katonai létszámot a megszállt városban. Őket várhatóan szintén a Donbászban tervezik bevetni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.