2023. február 19., vasárnap

ÖTFÉLE ERŐS MONDAT ORBÁN VIKTOR ÉVÉRTÉKELŐJÉBŐL

TELEX
Szerző: DULL SZABOLCS
2023.02.19.


Nyakkendőszavazás és a közösségi médiában közzétett előzetes színpadi bejárás is megelőzte az idén Orbán Viktor 24. évértékelőjét – szombat délután aztán mindenki láthatta, hogy a miniszterelnök világoskék nyakkendőt választott az immár szokásosnak nevezhető év eleji összegző beszédéhez.

A korábbi évértékelőkön megszokhattuk, hogy Orbán ezekben a beszédeiben inkább a távolabbi vízióit ismerteti, általános elemzést és jövőképet vázol fel. Ezúttal azonban több konkrét, erős mondat is volt az évértékelőben. Itt olvashatja az évértékelő közvetítését percről percre, de nézzük most egyenként, milyen területeket érintett a miniszterelnök.

1. „A magyar Frank, a mi Ferink épp most próbálja meg összefogdosni a gazdátlanul maradt lovakat” – Orbán az ellenfelekről

Orbán általános szokása, hogy a rá, a kormányra, a Fideszre, az országra leselkedő veszélyeket mindig az aktuális helyzet szerint emeli ki. Az elmúlt években eszerint váltogatta, hogy mikor ki a legfőbb ellenfél: Brüsszel (a rezsicsökkentéses kampány idején), Soros György (a migránsválság idején), Gyurcsány Ferenc és a baloldal (örök ellenfél). Orbán ezúttal minden ellenfelet sorra megnevezett a beszédben, amikor sorra vette a kormány elmúlt 13 évben elért eredményeit.

Orbán hosszan sorolta, hogy 2010 óta „egymillió ember állt munkába, a gazdaság háromszorosára növekedett, és a minimálbér is nagyobb, mint az átlagbér volt a szocialisták idején”. 2022-ben negyedszer is kétharmaddal nyert a Fidesz annak ellenére, hogy

„összeállt az egész baloldal, Brüsszelből is küzdöttek ellenünk, és
Gyuri bácsiék begurítottak 4 milliárd forintot, hogy legyen az elvtársaiknak mivel lövöldözniük ránk”.

Orbán ezután felidézte egyik kedvenc filmje, a Volt egyszer egy Vadnyugat egyik jelenetét, amelyben a Harmonikás kéri számon, milyen lovat hozott neki a három lovas. Amikor kiderül, hogy Frank nem küldött semmit, a Harmonikás úgy reagál, nem baj, így is marad kettő fölösleges. „A magyar Frank, a mi Ferink épp most próbálja meg összefogdosni a gazdátlanul maradt lovakat” – mondta váratlanul Orbán, egyértelműen Gyurcsány Ferencre és a DK ellenzéki pártokat felfaló stratégiájára utalva.

Orbán Brüsszel, Soros és Gyurcsány mellett a „genderpropagandistákat” is megnevezte ellenfélként a beszéd végén. Orbán utalt a pedagógiai asszisztens esetére, aki a TikTokon arról beszélt, milyen kapcsolatot tart fenn egy 15 éves fiú diákkal. „A pedofíliára nincs bocsánat, a gyerek szent és sérthetetlen” – mondta Orbán, aki szerint ilyen helyzetekben nem elég a kormány, hanem kellenek a szülők és pedagógusok is. „A genderpropaganda nem egy szivárványos dumcsi, hanem a gyerekeinkre leselkedő veszély” – mondta.

„Nem érdekel bennünket, hogy megbolondult a világ, és a visszataszító hóbortoknak hódolnak egyesek, Brüsszel pedig magyarázza a megmagyarázhatatlant”, be fogja vezetni Magyarországon Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszerét – jelentette ki, de részleteket nem árult el egyelőre...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.