2023. március 30., csütörtök

A PARLAMENT FIDESZES TAGJAI AKKOR “NYUGODNAK MEG”, HA ORBÁN KAP EGY IRTÓZATOS SALLERT NYUGATRÓL A SVÉDEK MIATT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2023.03.27.


Világrekord a magyar infláció, ez is az Orbán-banda műve, mert Európában sehol sem ilyen magas, de ezen kívül felsorolni sem lehet mindazt az aljasságot, amit ez a banda művel. De talán a legmegalázóbb az a hazug színjáték, amit Orbán és a kopói eljátszanak naponta. Például a svéd és a finn NATO-csatlakozás ügyében, amikor a parancsra mindent 100 százalékban megszavazó 135 “bátor ember” egyszercsak “megosztott” lett, akiket meg kell nyugtatni, mert őket “sérti” a finn és svéd politikusok jogállamiságról mondott – teljesen megalapozott – negatív véleménye.

Mindenki tudja, hogy ilyen nincs, a Fidesz frakcióból a nyakánál fogva röpítenék ki, ha bárki ellent mer mondani Orbán utasításainak. Most az volt az utasítás, hogy mondjanak ellent, játsszák el, mintha a “magyar parlamentnek” lenne baja a finn és a svéd NATO-csatlakozással. Utána eljátszották, hogy egy képmutató malacbandát küldenek Svédországba és Finnországba, hogy ők kérjék számon rajtuk a véleményüket. Mindkét ország eligazította őket arról, hogy náluk nem lehet megparancsolni senkinek, hogy mit gondoljon és mondjon, a “küldöttek” mégis elfogadtak mindent.

Nem mellesleg, az Orbán-banda ezzel a húzásával bizonyította, hogy a finnek és a svédek milyen jogállamiságra vonatkozó kritikája igaz, mert egy jogállamban nem akarnak szankcionálni senkit a véleménye és a szólásszabadsága miatt, s nem kapcsolnak össze olyan dolgokat, amik nem tartoznak össze: a két ország NATO-csatlakozásához semmi köze annak, hogy az Európai Unióban a finn és a svéd politikusok mit mondanak konkrét ügyekben. A NATO vétójoga sem arról szól, amire az Orbán-maffia használja.

De a fideszes “küldöttek” (nyilván Orbán eligazítása alapján) már előre megígérték, hogy megszavazzák mindkét ország NATO-csatlakozását, mert kellőképpen “megnyugtatták” az aggódókat, a nagy semmivel. Ám ezután Orbán találkozott Erdogannal, aki a svéd csatlakozást a Svédországban élő kurd ellenzékiek miatt késlelteti, ami kapóra jött Orbánnak, hogy eleget tehet továbbra is az oroszok utasításának, s bejelentették, hogy ők is elhalasztják a svéd csatlakozásról szóló szavazást, hogy akadályozzák a NATO bővítését és megerősítését. Orbán tovább trollkodik az oroszoknak.

Erre már nincs magyarázat, nincs logikus indok. Ezért nincs más megoldás, minthogy Orbán Balázs elővegye újra a korábbi hazugságokról szóló lemezt, hogy a magyar képviselők közül többen „nem nyugodtak”, őket a svédeknek meg kell nyugtaniuk. Hogy mi lenne az, ami őket “megnyugtatná”, mit vár ez a pöcegödörre emlékeztető silány banda, az nem derül ki. Nyilván azért, mert ez a nyugtalanság addig tart, amíg Orbán akarja. A másik Orbán szerint azzal, hogy megkérdőjelezték a demokrácia állapotát, “sértegették a magyar választókat, a képviselőiket, egész Magyarországot”.

Először is: ezek nem “magyar képviselők”, hanem a Fidesz Orbán által kiválogatott és a csizmája talpa alatt tartott fideszes pártkatonák, akiknek ahhoz sincs közük, amit mondanak, még levegőt is csak Orbán engedélyével vehetnek. A svédek a jogos és megalapozott kritikájukkal nem a magyar választókat és nem “egész Magyarországot” sértették meg, hanem az Orbán-család által vezetett sötét tolvaj bűnszervezetet, annak vezetőjét, a felcsúti fasiszta diktátort és a vérebeit. A svédek csak azt mondták el, amit megszavazott az Európai Parlament, hogy Magyarország nem demokrácia.

Ezért a magyar nép, amelyet Orbán zsarnoki módon megfoszt a szabadságtól, csak köszönettel tartozik. Most a svédek már igazán nem tudják, hogy mit kellene tenniük, mert fogadták már Orbán vazallusait, mindent megbeszéltek velük. De miután Orbán megegyezett Erdogannal és a Kreml uraival, a Fidesz frakcióban ülő nímandok parancsba kapták, hogy ők nem nyugodtak meg, meg kell őket nyugtatni, de azt nem tudja senki, hogy mivel. Talán ha a svédek is levetkőznék emberi mivoltukat és kinyalnák Orbán Viktor meztelen hátsóját, mint ahogy a fideszes képviselők teszik.

Valószínűleg a 135 pocsék ember nem is tud arról, hogy nyugtalan, mert még arra sincs szükség, hogy ezt egyeztessék velük. A két Orbán egymás közt megállapodik, hogy ezt mondják, oszt jónapot. Majd megmondják nekik, hogy mikor mit csináljanak. Nekik pofa be. S ez a legmegalázóbb, hogy végig kell nézni ezt a képmutató színjátékot, és nem borítja senki a fejükre az asztalt, és nem küldi el őket a jó büdös … -ba. Ez a baj.

Amíg ez nem történik meg, amíg a magyarok képtelenek felháborodni a legaljasabb mocsokságokon is, amit a nevükben elkövetnek, addig Magyarországon szabadság, jólét és normális élet nem lesz. Ezzel szemben nyomor lesz, pusztulás, soha nem látott félelem, szegénység és kétségbeesett menekülés, terror. Aki ezen a legnagyobbat nevet, az lesz az első, aki megszívja, és aki megkapja. Ha nem tudnák, majd akkor “nyugszik meg” parancsra a fideszes banda, ha Orbán a sok szemétségért kap egy oltári nagy sallert a mocskos pofájára, és megijed, mert amúgy egy gyáva szar ember.

Nagyon drága árat fizetnek majd ezért a magyarok. De megérdemlik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.