2023. március 3., péntek

FEJENKÉNT PÁR SZÁZ FORINTÉRT KOCKÁZTATHATTÁK AZ ÉLETÜKET AZ M7-ESEN BALESETEZŐ BUSZ UTASAI

TELEX
Szerző: ZÁCH DÁNIEL
2023.03.03.



Nagyon vonzó ajánlat, hogy mindössze 22 ezer forintért bárki egyetlen nap alatt eljuthat a horvát tengerpartra, majd vissza, ezért nem meglepő, hogy nem tűntek el a mosonmagyaróvári Rolitúra utazási iroda ajánlatai közül az úgynevezett egynapos villámüdülések. Persze az sem lenne meglepő, ha a cég mégis úgy döntene, hogy többé nem indítja el ezeket a járatokat, miután 2021. augusztus 15-én tragédiával ért véget a horvátországi Baškából hazafelé tartó csoport utazása, amikor hajnalban egy felüljáróhíd oszlopának rohant az őket szállító autóbusz az M7-es autópályán, Szabadbattyán közelében. A sofőr elaludt vezetés közben, ezt állapította meg az ügyben indított büntetőeljárást lezáró határozat.

Az ügy részleteiről és az elalvás miatt bekövetkező közlekedési balesetek általános tanulságairól szólt a Telex videója, amely után több olvasói levelet is kapott szerkesztőségünk. Mivel a rendőrség szerint évente több száz ilyen eset történik Magyarországon, és a megkérdezett alvásszakértő szerint ezek mögött nagyobb részben nem betegség, hanem a sofőrök túlhajszoltsága áll, felvettük a kapcsolatot egy harminc éve hivatásos buszsofőrként dolgozó olvasónkkal, hogy ossza meg velünk tapasztalatait. Úgy érzi, a megélhetését kockáztatná a nyilvános szerepléssel, ezért kérésére eredeti nevét megváltoztattuk, és az alábbiakban Sándorként hivatkozunk rá...




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.