2023. március 20., hétfő

HOL VAN A CSALÁDVÉDELEM ÉS A GYERMEKVÉDELEM, HA NEM ZAVARJA ORBÁNT AZ UKRÁN GYEREKEK ELRABLÁSA?

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2023.03.19.


Mióta a hágai Nemzetközi Bíróság háborús bűnök miatt elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen, azóta hivatalosan is megerősített tény, hogy Oroszország háborús bűnöket követ el, Putyin pedig háborús bűnös. Az elfogatóparancs azt jelenti, hogy a Nemzetközi Bíróság elegendő bizonyítékkal rendelkezik ennek kimondásához. Orbán most már azzal dicsekedhet, hogy egy háborús bűnös országgal tart szoros gazdasági és politikai kapcsolatot, annak érdekeit védi az Európai Unióban és a NATO-ban. Putyin személyében pedig egy háborús bűnössel barátkozik.

Ukrajnában Putyin és az orosz hadsereg tömeggyilkosságokat hajtott végre, ezért a Nemzetközi Bíróság által körözött személyek száma és a vádiratok vastagsága is nőni fog. Putyint, és az egyik fő munkatársát, a “gyermekjogokért” felelős Maria Lvova-Belovát, több mint 16 ezer ukrán kisgyerek elrablása, Oroszországba hurcolása és átnevelő táborokban való átprogramozása miatt vádolja a Nemzetközi Bíróság háborús bűnök ekövetésével, s ez a vádirat minden bizonnyal még bővülni fog.

Ez azonban felveti az Orbán-rezsim morális felelősségét más szempontból is. A magyarok emlékezhetnének a törökökre, akik magyar gyerekeket raboltak el, és nevelték át őket janicsárokká. Ez a sors vár az elrabolt ukrán gyerekekre is, akikből fanatikus orosz “hazafiakat”, kémeket, katonákat, bevethető harcosokat nevelnek, akiket leginkább majd saját hazájuk, Ukrajna ellen vetnek be. Az elrabolt gyerekek családjainak, szüleinek fájdalma elmondhatatlan. Ez a civil lakossággal szemben elkövethető legnagyobb háborús bűnök egyike (nem, mintha a többit is nem követnék el).

Az orbáni-goebbelsi propaganda a “családvédelem” és “gyermekvédelem” hamis jelszavával próbálja igazolni a hazugságra épülő fasiszta és kleptokrata rendszer “keresztény” jellegét. De az ukrán családok és gyerekek ellen elkövetett háborús bűnök nem érik el az Orbán-rezsim “családvédelmi” és “gyermekvédelmi” ingereit és reflexeit. Nem halljuk Novák-Balog Katalin szózatait a családok és a gyerekek védelméről, még a részvétnyilvánítás szintjén sem. Miért is hallanánk, ha Novák az orosz titkosszolgálat által szervezett és pénzelt Családok Világkongresszusa (WCF) prominense?

Ez újabb bizonyítéka annak, hogy a “családvédelem” és a “gyermekvédelem” a kirekesztő homofób gyűlöletpropaganda fedőneve. A “családvédelem” azt jelenti, hogy csak férfiak és nők alkothatnak családot, a “gyermekvédelem” pedig azt jelenti, hogy a homoszexualitást a pedofíliával azonosítják, és elzárnak minden segítséget, támogatást, megértést és befogadást azoktól a gyerekektől, akik a biológiai testüktől eltérő nemi identitással rendelkeznek vagy azonos neműekhez vonzódnak, a melegek elleni gyűlöletkampányt pedig politikai célokra használják fel.

A “családvédelem” és a “gyermekvédelem” annyit jelent, hogy nem meleg. Ahogy a keresztény és a magyar azt jelenti, hogy nem zsidó. A keresztény magyar családvédelem és gyermekvédelem azt jelenti, hogy nem meleg és nem zsidó. Ebben merül ki a családvédelem és a gyermekvédelem. A magyar gyermekvédelem hasonlít az oroszhoz, amely az elrabolt gyerekekről azt állítja, hogy csupán “megmentette” őket. A magyar “gyermekvédelem” saját identitásától akarja “megmenteni” a gyerekeket, akik nemi identitása nem azonos a biológiai nemükkel vagy saját nemükhöz vonzódnak.

Ez ugyanis nem felnőttkorban alakul ki, nem nevelés és külső hatások következménye. De a magyar fasiszta államnak ennyit jelent a gyermekvédelem és a családvédelem. Ha nem meleg a gyerek, akkor bármit meg lehet vele tenni, csak saját “melegségétől” kell megóvni. El lehet rabolni, át lehet nevelni, orosz “janicsárt” lehet csinálni belőlük. Egy könyv, amely nem tagadja le a valóságot a gyerekek előtt, hogy vannak azonos nemű párok is, az nagyobb veszélyt jelent a magyar fasiszta állam szerint, mint amikor elrabolnak gyerekeket a családjaiktól és elhurcolják őket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.