2023. március 30., csütörtök

KORMÁNYTAGOK TÁVOZTAK, DE MÉSZÁROSHOZ ÉS TIBORCZHOZ KÖTŐDŐ EMBEREK ÉRKEZTEK AZ EGYETEMI KURATÓRIUMOKBA

TELEX
Szerző: HALÁSZ NIKOLETT
2023.03.30.


...Új emberek és új elnökök a kuratóriumokban


Az Óbudai Egyetemet fenntartó alapítvány éléről távozott Varga Mihály pénzügyminiszter, az ő helyére érkezett Cser-Palkovics András fideszes polgármester. Cser-Palkovics 2006 és 2014 között a Fidesz országgyűlési képviselője volt, 2010 óta pedig Székesfehérvár polgármestere. Nagy Zoltán annak a Gránit Banknak a vezérigazgató-helyettese, aminek főtulajdonosa a BDPST Group, vagyis a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a cége vásárolt meg.

A Pannon Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumában több változás is történt. A korábbi elnök Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter volt, aki az uniós kérésnek eleget téve lemondott a tagságáról. A testület vezetését az a Birkner Zoltán vette át, aki már a kuratórium megalapításakor tag volt. Birkner egyetemi oktatóként és oktatásszervezőként, kutatóként dolgozott. Az talán ennél érdekesebb, hogy a vállalkozói szférában szervezet- és üzletfejlesztéssel, ipari kutatási, termékfejlesztési projektek elősegítésével foglalkozó menedzserként is tevékenykedett. Az általa vezetett Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal élén a kutatás-fejlesztési és innovációs ügyekben képviselte a szervezetet a kormány és az Országgyűlés előtt. Emellett a kutatás-fejlesztési és innovációs ügyek nemzetközi szervezetek előtti kormányzati képviselete is az ő dolga volt.

A Pannon Egyetem ötfős kuratóriumába két új ember került be a távozó Navracsics Tibor és a 2022 januárjában elhunyt Gaál Zoltán, korábbi rektor helyére. Az egyik Szabadics Zoltán, a Szabadics Zrt. tulajdonosa. A K-Monitor Adatbázisa szerint a Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. rendszeres szereplője az állami közbeszerzéseknek. A cég elsősorban önkormányzati, állami vagy magánberuházás keretében vesz részt például szennyvízcsatorna építési és útépítési feladatokban. Szabadics 2016-ban az „Év Agrárembere” kitüntetést vehette át. Az Átlátszó.hu cikke szerint 2019-ben 8 milliárd forint összegű közbeszerzést nyert el. 2019-ben Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést kapta meg.

Cége Mészáros Lőrinc rendszeres konzorciumi partnere.

Szabadics az elmúlt években az idegenforgalomban szerzett érdekeltségeket, állami támogatással. A kuratórium másik új tagja Bartus Péter, a Pannon Egyetemért Alapítvány operatív igazgatója lett.
Voltak, akik a kuratóriumi tagság helyett inkább a kormányzati megbízásukról mondtak le

Mint a 24.hu megtudta, voltak olyanok, akik a kuratóriumi tagság helyett inkább a kormányzati megbízásukról mondtak le. Így tett:

- Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott,

- Guller Zoltán miniszteri biztos

- és Wáberer György kormánybiztos is.

Így akart tenni Szili Katalin miniszterelnöki megbízott is, ő azonban végül nem tudott teljesen megválni eddigi feladataitól. A 24.hu információ szerint Szili nem megbízottként, hanem miniszterelnöki főtanácsadóként folytatja tevékenységét, miközben továbbra is a Pécsi Egyetem alapítványának kuratóriumi tagja.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, január 9-én derült ki, hogy nem kaphatnak friss uniós támogatásokat azok a magyarországi oktatási intézmények, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek, vagy amelyeket ilyen alapítványok tartanak fenn. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy hónappal később, egy február 9-i kormányinfón jelentette be, hogy a miniszterek lemondtak az egyébként nagyon jól fizető kuratóriumi tagságukról. A kormány javaslatcsomagja államtitkári szinttől felfelé nyilvánítaná összeférhetetlennek az egyetemi kuratóriumi tagságot, amit Navracsics Tibor már elküldött Brüsszelbe. A kormány bízik abban, hogy meg tudnak állapodni az unióval, és nyártól jöhetnek az uniós pénzek az Erasmus+ és a Horizont kutatási programokhoz.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.