2023. március 2., csütörtök

”SOKKOLÓ VOLT A KÖLYÖKIDŐ UTÁNI VILÁG”

PARTIZÁN
Szerző: Partizán
2023.03.01.



Ma a televízió nem próbálja megszólítani a gyerekeket, mert nincsenek benne a 19 és 49 közötti marketing korosztályban, miközben a közszolgálatnak feladata kéne lennie, hogy segítse őket a társadalomba beilleszkedni. A rendszerváltás televíziózásának különös zárványa volt a Kölyökidő, illetve a Kamaszodó Kamaszadó. Különös volt, mert a műsort gyerekek csinálták, ráadásul olyan szabadságot élvezhettek, amelyhez foghatót sem a későszocialista közszolgálati tévében, sem a kilencvenes évek utolsó harmadában érkező kereskedelmi tévézésben nem engedhettek volna meg maguknak. Felnőttként sem. Ennek a szabadságnak azonban voltak buktatói és ellentmondásai. A PartizánCHILL harmadik adásának vendégei a Kölyökidő egykori sztárjai, Acél Réka, Kovács Robi, Gaskó Balázs, Gévai Juli és Schök Norbi, akiket a kilencvenes években úton-útfélen megismertek, aztán látszólag eltűntek, pedig többeket közülük berántott a gépezet, most is médiamunkásként dolgoznak, például a mai köztévében. Van azonban, aki inkább másképp boldogult. 

Médiaipari műhely volt-e a Kölyökidő vagy amatőr? Miért söpörték le utána őket a kereskedelmi tévék? Volt-e a műsorhoz köze Sipos Pálnak? Hogyan dolgozták fel a gyerekek a korán jött népszerűséget, mikor kezdett cikivé válni nekik a műsor, és mit kezdtek a műsor utáni talajvesztettséggel? És mit kezd ezzel az egésszel egy mai „kölyök”? A Kölyökidő értelmezésében segítségünkre siet a műsor „szellemi anyukája”, Takács Vera rendező is, illetve visszatérő szereplője, Hernádi Judit is. Tartsatok velünk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.