2023. április 15., szombat

A NYUGAT PÉNZE ÉS ORBÁN

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.04.15.


Orbán doktorminiszer urunk legújabb evangéliumában az hangzott el a Kossuthon, hogy „Ukrajna pénzügyileg nem létezik…”. Indoklásul erre a delíriumra azt hozta fel, hogy amint megszűnik az európai és amerikai finanszírozás, a háború azonmód ér véget, és teljesül a permanensen vonyított béke. Ez a vágya és elmélete Orbán doktorminiszter urunknak, ami annyira kilóg azon vélemények közül, amelyeket nem a barbárság diktál, hogy Putyin haverja, a Medvegyev nevű két kézzel tapsolt, és éltette doktorminiszter urunkat. Ő sem mondhatta volna szebben, Moszkvában tehát orgazmus volt, mifelénk nem annyira.

Azt eddig nem tudtuk, hogy a Kremlben is úgy hallgatják péntek délelőttönként a Kossuthot, akárha Mária néni a sparhelt mellett, viszont újólag bebizonyosodott, hogy azok a hagymázas dumák, amelyeket azért ereget magából doktorminiszter urunk, hogy az elhülyített rajongók tudatát a megszokott szinten tartsa, csak-csak eljutnak a határon kívülre is. Nem véletlen hát, hogy az itthon úgy hárommillió ember által istenített szarházit odakint százmilliók rühellik, csak sajnos vele együtt minket is. Ez a legkisebb gond azonban, az már termetesebb, hogy szép lassan magunkat is meggyűlöljük, mert tehetetlenül nézzük ezt az egészet.

Ezt az ámokfutást, amit Orbán doktorminiszter urunk művel önmagával és egyben az országgal is. A mostani kijelentése Ukrajna pénzügyi nem létezéséről egy olyan ember szájából hangzott el, aki mindent megtesz, adja fel elveit azért, hogy európai pénzhez jusson, s éppen azért, mert anélkül az általa irányított ország gazdasága fejre áll, és belecövekelődik az anyaföldbe. Erre a kijelentésre mutatva kellene az orrát beleverni az általa kavart szarba, és eközben tenni fel neki a kérdést, hogyan is van a pedagógusok béremelésével, amire a pénzt az Uniótól várja, mert nem futja rá. Így adódik a kérdés, Neria létezik-e pénzügyileg.

Legalábbis akképp, amit az ukránok szemére vet, hogy a nyugat pénze nélkül fejre állnának, csak azt felejti el hozzá tenni, azon a vidéken nem háborús vészhelyzet van, hanem a háború maga a szarrá bombázott városokkal, azokban gyárakkal és egyebekkel, a termelés tehát akadályokba ütközik. Mivel Putyin mindent megtesz, hogy Ukrajna gazdasága ne tudjon működni, csodálkozni való azon nincs semmi egyáltalán, ha pénzre szorulnak és egyebekre. Viszont Mészáros cégei nem kapnak rendszeresen rakéta találatot, ennek ellenére az Unió pénzéből működnek, mert a piacon éhen döglenének, és ez azért más alaphelyzet.

Még régebben, amikor korlátok nélkül ömlött az Unió adófizetőinek pénze országunkba, Orbán doktorminiszterünk nagy pofával jelentette ki, elvan az ő pénzük nélkül, amikor viszont elapadt, mert már nem akarnak egy fasiszta államot finanszírozni, megy a visítás. Navracsics egy éve járja a Kanosszát, hogy jöjjön már az a pénz, ami nélkül elvagyunk, de mint kitetszik, mégsem. A helyzet épp ez, de ez nem nóvum, és szót se érdemelne, ha Orbán egy háború sújtotta országról nem úgy beszélne, mintha a valagából rángatta volna ki őket. Nem lesz ennek jó vége, mert még úgy járhat, mint a jenkikkel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.